Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje Floridában kampányolva vasárnap kijelentette, hogy nem hagyja magát az utolsó héten kiütni. Közben a Las Vegasban kampányoló Donald Trump gyűlésén az egyik felkért szónok Clinton és bizalmas munkatársnője halálát vizionálta. 

Fotó: shutterstock.com, illusztráció



A vasárnap Floridában Hillary Clinton – aki az e-mailjei ügyében újraindított nyomozás miatti bizonytalan és feszült légkörben változatlanul erőteljesen kampányol – kijelentette, hogy az elnökválasztás előtti utolsó napokban nem hagyja „kiütni magát”, és leszögezte: „nem állok le most, sőt, éppen most kezdek belemelegedni”. 
    
Florida úgynevezett ingadozó vagy csatatér állam – vagyis szavazói viszonylag kiszámíthatatlanok, egyszer a demokratákra, másszor a republikánusokra voksolnak – és a győzelem ebben a déli szövetségi államban mindkét elnökjelölt számára létfontosságú. Clinton vasárnapi kampánygyűlésén elsősorban a homoszexuálisok és leszbikusok jogainak támogatói vettek részt. A demokrata párti elnökjelölt ígéretet tett arra is, hogy az újabb e-mail-vizsgálat nem vonja majd el a figyelmét a választási finisben a fontos témáktól.     

Közben republikánus vetélytársa, Donald Trump délután Coloradóban, este pedig a nevadai Las Vegasban kampányolt. Beszédében mindkét helyen kétségbe vonta Hillary Clinton becsületességét. A coloradói Greeley városában – amely Denvertől másfélórányi autóútra északra fekszik – , levélben is szavazhatnak a választók, és Trump arra biztatta őket, hogy kérjenek új szavazócédulát és szavazzanak még egyszer. 
    
Las Vegasban pedig, mielőtt Trump pódiumra lépett, a kampánygyűlésen megjelenteket egy felkért szónok, Wayne Allyn Root konzervatív rádiós kommentátor tartotta szóval. Root egy adott pillanatban azt fejtegette: arról fantáziál, hogy Hillary Clinton és bizalmas munkatársnője, Huma Abedin úgy végzi majd, mint Thelma és Louise az azonos című film két főhőse. A Thelma és Louise Ridley Scott 1991-ben bemutatott filmje, amely egy vidám pincérnőről és egy mindenbe belefáradt háziasszonyról szól, Susan Sarandonnal és Geena Davisszel a főszerepben. A két nő autóval indul neki Arkansas államból a déli határ felé, közben egy sor bűncselekményt követnek el, és végül egy szakadékba hajtanak autójukkal, és mindketten halálukat lelik. 
    
Amikor a rádiós újságíró a Thelma és Louise című filmet említette, a kampánygyűlésen résztvevők – az amerikai médiumok tudósításai szerint – üdvrivalgásban törtek ki.

(MTI)