Fotó: MTI/AP/Francisco Seco
Hirdetés

Hangsúlyozta ennek kapcsán azt is, hogy európai szinten fokozni kell a nemzetközi védelemre nem jogosultak hazaküldését.

Kiemelte, hogy amennyiben életbe lép egy megfelelő elosztási mechanizmus, akkor újra megkezdhetik a hajók a járőrözést az EU földközi-tengeri Sophia missziójának keretében, amit idén márciusban függesztettek fel a római kormány tiltakozása miatt.

Emellett főként arról beszélt, hogy a költségvetési fegyelmet előíró közösségi szabályok bizonyos enyhítésére lenne szükség országa gazdaságának felpörgetéséhez, módosítani kellene az úgynevezett stabilitási és növekedési paktumot, illetve növelni kellene a forrásokat és a befektetéseket Olaszország szegényebb déli régióiban.

„Célunk az államadósság csökkentése, de ezt a beruházások és gazdaság bővülésével kívánjuk elérni” – mondta, hozzátéve, hogy Rómának „egy kis időre” van szüksége a pénzügyi célszámok eléréséhez, a hosszú távú reformok megalapozásához.

Az olasz kormánynak október közepéig kell leadnia a jövő évi költségvetés tervezetét az Európai Bizottságnak.

Giuseppe Conte többek között Donald Tuskkal és Charles Michellel, az Európai Tanács jelenlegi és jövőbeli elnökével, illetve Jean-Claude Junckerrel és Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság mostani és következő elnökével találkozott.

Az olasz parlament felsőháza kedd este szavazott bizalmat az új koalíciós kormánynak, és Conte első külföldi útja az EU fővárosába, Brüsszelbe vezetett.

Szakértők szerint az új kormány hivatalba lépésével enyhülni fog a feszültség az Európai Unió és Olaszország között.