Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kormánya pénteken este hozott egy erről szóló rendeletet, amely a többi között a zárt közterekben történő maszkviselési kötelezettséget és a távolságtartási szabályokat is előírja. Érvényben marad a nagyobb csoportosulásokra vonatkozó tilalom is.

Conte a kabinetülést követően ezzel összefüggésben olyan rendkívüli intézkedésekről beszélt, amelyek megfelelnek a jelenlegi körülményeknek. Olaszország az év elején a járvány által az egyik legerőteljesebben sújtott országok közé tartozott, de az intézkedéseknek hála sikerült úrrá lenni a helyzeten. A miniszterelnök ugyanakkor éberségre intett mindenkit.

Az olasz kormány mindemellett óvatos lazításokat is elfogadott a turizmus területén, így például a turista hajók szeptember 15-től ismét kifuthatnak, persze a fedélzetükön szigorú egészségügyi óvintézkedések betartása mellett. Szeptember elsejével megnyithatnak a szakkiállítások is, a szervezési és felépítési munkálatok már most megkezdődhetnek. A turizmus és a kultúra támogatására a kabinet további három milliárd eurót különített el.

A péntek esti kormányülésen ezen felül további családtámogatásokról és gazdasági, pénzügyi segélyekről döntöttek. Ezzel százmilliárd euróra gyarapodott az olasz kormány segélycsomagja. Az új intézkedések között szerepelnek az egyéni vállalkozóknak nyújtott adófizetési haladék, illetve az ország strukturálisan lemaradó déli régióit felkaroló támogatások.

Korábban írtuk

„Nem fogjuk megosztani Olaszországot, hanem a lemaradó régióknak ugyanúgy támogatást nyújtunk az újrakezdéshez, mint az egész országnak együttvéve” – jelentette ki Conte.

A kormányfő felszólította az olaszokat, hogy továbbra is tartsák be a vírus megfékezését szolgáló intézkedéseket. „Nem szabad visszaesnünk, semmissé téve erőfeszítéseinket. Megértem a fiatalokat, akik szívesen visszatérnének az éjszakai élethez, de felelősségteljesen kell viselkednünk. A szeretteitek élete forog kockán” – fűzte hozzá Conte.

Olaszországban eddig 249 ezer 756 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 35 ezer 190-en hunytak el a kórban.