Fotó: MTI/EPA, archív
Jeremy Corbyn
Hirdetés

A munkáspárti vezető hétfőn Northamptonshire megyében tartandó beszédét előzetesen ismertetve a BBC azt közölte, Jeremy Corbyn fogadkozni fog, hogy mindent megtesz, amit csak kell a rendezetlen Brexit megakadályozásáért. Szerinte a kormányzó Konzervatív Párt a július vége óta hivatalban lévő vezetője, Boris Johnson kormányfő vezetésével „a szélsőjobboldal felé hajlik”. Jeremy Corbyn „Nagy-Britannia Trumpjának” nevezi beszédében a miniszterelnököt, utalva Donald Trump amerikai elnökre.

A Munkáspárt vezetője továbbá amellett érvel, hogy a „tory Brexit-válság” miatt szükségessé vált előrehozott választás sorsdöntő lesz az ország számára, „emberöltőnként egyszer adódó lehetőség a valódi változásra”, amelynek jelentősége az 1945-ös vagy az 1979-es választásokéhoz mérhető.

„Amennyiben választások lesznek ősszel, a Munkáspárt egy újabb népszavazás mellett fog síkraszállni, hogy a szavazóké legyen a döntő szó, hitelt érdemlő választási lehetőségekkel mindkét oldal számára, beleértve az Európai Unióban maradást is” – fogalmaz beszédben.

Jeremy Corbyn egy vasárnap nyilvánosságra került kormányzati jelentésre reagálva igyekszik fokozni a nyomást a kormányon szakértők szerint. A Citromsármány kódnevű jelentésből kiderült, hogy a kormányzat szerint az áruszállításban, az üzemanyag- és a gyógyszerellátásban, valamint az utasforgalomban jelentős fennakadások, ennek nyomán pedig országszerte tüntetések várhatók. Kevesebb lehet a friss élelmiszer, jelentősen emelkedhetnek az árak. Rendezetlen Brexit esetén továbbá a kormány a fizikai ellenőrzés visszaállítására számít az EU-hoz tartózó Ír Köztársaság és az Egyesült Királysághoz tartózó Észak-Írország határán, noha a határ átjárhatósága sarkalatos eleme az Észak-Írországban több évtizeden át tartó felekezeti erőszakot lezáró, 1998-as nagypénteki megállapodásnak.

Boris Johnson kormányának a Brexit előkészítéséért felelős államtitkára, Michael Gove igyekezett kisebbíteni a jelentésben foglaltak súlyosságát. A kormány részéről elismerték ugyan, hogy a beszámolót a Gove vezette bizottság első ülésén tárgyalták, de hangsúlyozták, hogy még az előző, Theresa May vezette kormány állította össze, és Boris Johnson miniszterelnöki kinevezése óta fokozták az előkészületek ütemét a rendezetlen kilépés esetére. A kormányfői hivatal a BBC értesülése szerint egyébiránt úgy véli, hogy egy korábbi államtitkár szivárogtatta ki a jelentést a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi lapnak, hogy befolyásolja a tárgyalások menetét az Európai Unióval.

Közben a Munkáspárt árnyékkormányának pénzügyminiszter-jelöltje a BBC hírtelevíziójában hétfőn azt mondta, Jeremy Corbyn a jövő héten találkozót tart „más vezető politikusokkal”, hogy megvitassák a megállapodás nélküli Brexit megakadályozásának lehetőségeit. John McDonnell egyúttal sürgette a brit parlament jelenleg törvényhozási szüneten lévő alsóházának összehívását „az elkövetkező napokban”, hogy – a rendezetlen kilépést többségében amúgy elvető – képviselőknek lehetőségük legyen megvitatni a helyzetet. Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy a kormány kezdeményezze ezt John Bercow házelnöknél. A szünet szeptember 3-ig tart.

A brit kormány határozott álláspontja, hogy az Egyesült Királyság mindenképpen kilép az EU-ból a Brexit jelenleg érvényes határnapján, október 31-én, akár sikerül újratárgyalni a brit részről elsősorban az ír-északír határ ellenőrzésére vonatkozó tartalékmegoldással szembeni fenntartások miatt elutasított megállapodást, akár nem. Az Európai Unió kitart amellett, hogy a Theresa May kormányával elért megállapodás nem tárgyalható újra, és nem törölhető belőle a tartalékmegoldás (backstop), amint azt Boris Johnson követeli. Jelen állás szerint a brit európai uniós tagság automatikusan megszűnik október utolsó napján, brit idő szerint 23 órakor, közép-európai idő szerint éjfélkor.

A Munkáspárt és más ellenzéki pártok szerint viszont a kormánynak nincs felhatalmazása a megállapodás nélküli Brexitre, és egyes konzervatív képviselők is azon a véleményen vannak, hogy ezt mindenáron el kell kerülni.

Jeremy Corbyn a múlt héten ennek érdekében már kilátásba helyezte a bizalmatlansági indítvány benyújtását, amennyiben meglesz az elfogadásához szükséges támogatás. A Munkáspárt vezetője azonban sokak számára nem elfogadható jelölt egy átmeneti egységkormány élére.