Fotó: ShutterStock.com/Sam Wordley
Hirdetés

A nagy-britanniai koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások között már jó ideje szerepel, hogy Angliából – nagyon kevés számú nyomós indok kivételével – nem szabad külföldre utazni.

A brit kormány azonban ezt a rendelkezést március 8-tól kiegészíti azzal, hogy azoknak, akik mégis külföldre kívánnak utazni, ezt írásos formában kell megindokolniuk.

A szaktárca pénteki ismertetése szerint az utazás előtt kötelezően kitöltendő űrlapot a erről a címről kell letölteniük mindazoknak, akik Angliában élnek és külföldre szeretnének utazni.

A közlekedési minisztérium illetékese az MTI érdeklődésére közölte, hogy a rendelkezés az Angliában élő külföldi állampolgárokra is vonatkozik.

Korábban írtuk

Erre utal az űrlap is, amelynek egyik kérdése a külföldi utazás engedélyezését kérők állampolgárságát firtatja.

A formanyomtatványon felsorolt lehetséges utazási indokok között szerepel a külföldi munkavállalás, a jótékonysági célokat szolgáló önkéntes tevékenység, a külföldi tanulás, illetve az, ha valakinek orvosi kezelés céljából kell külföldre utaznia.

Elfogadott indok emellett a külföldi esküvő, és az, ha valaki külföldön elhunyt hozzátartozójának temetésén kíván jelen lenni.

Szerepel emellett egy rubrika, ahová a kérelmező egyéb indokokat is beírhat, de ezeket a brit hatóságok bírálják el.

A kitöltött űrlapot nyomtatott formában, vagy elektronikus eszközökre, például mobiltelefonra elmentve kell bemutatni a brit határőrizeti hatóságok kérésére.

A közlekedési minisztérium hangsúlyozza pénteki tájékoztatásában, hogy az űrlap kitöltését a közlekedési társaságok is ellenőrzik az utasfelvételi pontoknál, és megtagadhatják a beszállást azoktól, akik nem töltötték ki a nyomtatványt.

A tárca kiemeli: a közlekedési vállalatoknak törvényi kötelességük, hogy honlapjukon figyelmeztessék az utasokat az űrlap kitöltésének kötelmére.

A minisztériumi tájékoztatás szerint az angliai repülőtereken és a kikötőkben már az elmúlt hetekben megerősítették a rendőri jelenlétet, és a rendőrök hétfőtől szúrópróbaszerű ellenőrzések keretében felszólíthatják az utazókat a külföldi utazást indokló kitöltött formanyomtatvány bemutatására.

Azokat, akik nem engedélyezett indokokkal próbálnak Angliából külföldre utazni, a hatóságok 200 font (85 ezer forint) helyszíni bírsággal sújthatják, és felszólítják őket arra, hogy térjenek vissza angliai lakhelyükre.

Skóciában, Walesben és Észak-Írországban is érvényben vannak külföldi utazási korlátozások, de a skót, a walesi és az északír kormány eddig nem tette kötelezővé ilyen űrlap kitöltését.

Priti Patel brit belügyminiszter már január végén kilátásba helyezte, hogy a kormány kötelezővé teszi Angliában a külföldi utazások írásos megindoklását.

Január 27-én tartott alsóházi tájékoztatójában Patel kijelentette: az érvényben lévő rendelkezések alapján mindenki csak jogszerű indokkal hagyhatja el otthonát, és a vakációra utazás nem tartozik e jogos indokok közé.

Ezért a brit kormány bevezeti azt a gyakorlatot, hogy azoknak, akik külföldre akarnak utazni, előzetesen deklarációt kell kitölteniük arról, hogy az utazás miért szükséges – mondta akkori felszólalásában a belügyminiszter.

A brit kormány az elmúlt hetekben jelentősen szigorította a beutazási korlátozásokat is: jelenleg mindenhonnan csak 72 óránál nem régebbi negatív koronavírus-teszt felmutatásával lehet belépni Nagy-Britanniába, és az érkezés utáni tíznapos kötelező karantén idején mindenkinek két további koronavírus-szűrést kell elvégeztetnie.

Ennek a két tesztnek a hatóságilag megszabott 210 fontos (90 ezer forintos) árát a beutazóknak kell fizetniük.

A brit kormány a nagy-britanniai járványhelyzet immár folyamatos és jelentős javulásának hatására a minap kidolgozott egy részletes, többlépcsős nyitási menetrendet, és ebben az szerepel, hogy az ehhez szabott feltételek teljesülése esetén május 17-től lehet szó az utazási korlátozások feloldásáról.