Fotó: ShutterStock.com/Alexandros Michailidis (archív)
Jan Hamácek
Hirdetés

A cseh kormány szombaton 18 orosz diplomatát utasított ki az országból, akik a helyi hatóságok szerint az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak. Andrej Babis kormányfő azt mondta: erősen megalapozott az a gyanú, hogy az oroszoknak részük volt a 2014-ben a vrbeticei lőszeraktárban történt robbanásokban.

Moszkva elutasította a vádat és közölte, hogy hétfő éjfélig 16 cseh diplomatának és négy nagykövetségi alkalmazottnak kell elhagynia Oroszországot.

„Az orosz válasz keményebb, mint vártuk. Több a kiutasított cseh diplomata, mint az általunk kiutasítottak száma” – kommentálta az orosz választ Hamácek. Szerinte az oroszok ezzel is jelzik, mennyire zavarja őket a cseh döntés.

A politikus a cseh reagálást az orosz lépésre a nap folyamán megvitatja a kormányfővel. Délután kormányülés van betervezve, s várható, hogy cseh-orosz diplomáciai vita napirendi pont lesz.

Korábban írtuk


Jan Hamácek közölte: megbízott külügyminiszterként délelőtt tájékoztatta európai uniós partnereit az esetről. „Felkértem őket a szolidaritás kinyilvánítására. Megmutatkozott, hogy Csehország nincs egyedül, vannak szövetségesei. Képesek vagyunk a közös fellépésre” – mondta újságíróknak.

A miniszter elismerte, hogy az orosz döntés gyakorlatilag „megbénítja” a moszkvai cseh nagykövetség munkáját, mert az egész politikai és gazdasági részlegnek vissza kell térnie Csehországba. „A kommunikációt a nagykövet fogja biztosítani. Nem feltételezem azonban, hogy az orosz fél most nagyon szeretne velünk beszélgetni” – jegyezte meg a miniszter.

Hamácek ismételten védelmébe vette a cseh lépést: „Ami most nálunk történt, az többé kevésbé nagy bonyodalmat jelent az orosz hírszerző akciók számára nemcsak Csehországban, hanem egész Közép-Európában. Helyes lépés volt” – fejtette ki a belügyminiszter, megbízott külügyminiszter.

Az ellenzéki cseh politikusok többsége kiállt a kormány döntése mellett, csupán Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja, valamint a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Pártja bírálták azt. Mindkét párt hiteltelennek minősítette a történetet az oroszok szerepéről a lőszeraktárban történt robbanásokban. A független és jobboldali sajtó kommentárjaiban és jegyzeteiben támogatólag ír a kormány döntéséről. A lapok többsége azonban furcsának találja az orosz diplomaták kiutasításának időzítését. Az E15 gazdasági napilap szerint „véletlennek túlságosan nagy, hogy az oroszokról szóló információk akkor kerültek napvilágra, amikor fokozódik a feszültség a Nyugat és Moszkva között”.

Megszólalt Václav Klaus volt cseh államfő is, aki szerint a kormányzat és a „pszeudoellenzék” is ezzel az esettel, amelyet hiteltelennek tart, csak riasztgatják az embereket, hogy eltereljék a figyelmet a koronavírus-válságról.

„Nem hittem, hogy valaha még visszatérek az ötvenes évekbe, bár ellenkező előjellel” – jegyezte meg nyilatkozatában Klaus. Úgy véli, az ügy Joe Biden amerikai államfő politikájának az eredménye, s ha Donald Trump lenne ma is az amerikai elnök „a megkésett vrbeticei botrány nem következett volna be”.