Hirdetés

Az Európai Bizottság új migrációs és menekültügyi csomagjáról közölte: annak végső tartalmáról és formájáról a tagállamoknak kell dönteniük, és egyáltalán nem biztos, hogy sikerül konszenzusra jutniuk. Az intézkedéscsomag legfontosabb részének Hamácek a külső uniós határok védelmének megerősítését, valamint az illegális bevándorlók hazatelepítésének felgyorsítását jelölte meg.

„A csomagtól elsődlegesen azt várjuk, hogy megerősíti a külső határok védelmét, felgyorsítja az illegális migránsok hazatelepítését és nyomást fejt ki az államokra, hogy nagyobb mértékben működjenek együtt” – mondta a miniszter. Leszögezte: Csehország továbbra is szolidáris kíván lenni a többi európai állammal, kész rendőröket küldeni oda, ahol arra szükség van és anyagi segítséget is tud nyújtani. A migránsok kötelező befogadását Hamácek azonban határozottan kizárta.

„Határozottan ellenezzük. Nem fogunk egyetérteni semmiféle olyan javaslattal, amely a kötelező relokációt tartalmazza” – mutatott rá a miniszter. Emlékeztetett: Csehország következetesen képviseli ezt az álláspontot, és ebben egyetértés van a négy visegrádi ország, illetve a balti államok között is.

Csehország ugyanakkor készen áll megvitatni az Európai Bizottság azon új javaslatát, miszerint azok az országok, amelyek nem hajlandóak befogadni migránsokat, saját költségükre biztosítanák a menedéket nem kapó személyek hazatalepítését – tette hozzá. „Ez a javaslat még nincs teljesen kidolgozva, sokféle aspektusa van a dolognak, de készen állunk az elképzelést megvitatni” – mondta Jan Hamácek. A miniszter elismerte: egyes országok túl vannak terhelve a menkültkérelmekkel, és már nincs kapacitásuk az elutasított migránsok hazatelepítésére.

Korábban írtuk