Fotó: shutterstock.com (archív)
Hirdetés

Közölte, hogy a közeljövőben újabb fegyverszállításra tesz javaslatot a kormánynak mintegy 600-700 millió korona értékben. A miniszter megerősítette, hogy a szállítmányok között nehézfegyverek is voltak, részleteket azonban nem közölt.

„A lényeg az, hogy a segítségnyújtás folyamatos legyen” – hangsúlyozta a tárcavezető. Emlékeztetett: az általa vezetett védelmi minisztérium szorosan együttműködik a prágai ukrán nagykövetséggel annak az összegnek az elköltésénél, amelyet fegyverszállításra küldött a cseh civil szféra a diplomáciai képviselt által létrehozott különleges alapba, ahova eddig mintegy 1,2 milliárd korona gyűlt össze.

Jana Cernochová nem erősítette meg, de nem is cáfolta Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter néhány napja elhangzott kijelentését, mely szerint a csehek katonai helikoptereket is szállították az ukránoknak. Az amerikai politikus a cseh segítséggel kapcsolatban rakétavédelmi rendszerekről is beszélt. A prágai sajtó fényképeket között arról, ahogy T-72-es típusú tankokkal megrakott tehervonat indult Prágából Ukrajnába.

A miniszter rámutatott, hogy a fegyverszállításokhoz hasonlóan nagyon jelentős az Ukrajnának nyújtott cseh humanitárius segítség is.

Korábban írtuk

A belügyminisztérium közlése szerint eddig mintegy 360 ezer ukrajnai menekült kapott speciális cseh vízumot, amely egyéves tartózkodásra, egészségügyi ellátásra, munkavállalásra és az oktatási intézmények igénybevételére jogosít fel.

Vít Rakusan belügyminiszter a regionális elöljárókkal a hét elején Prágában megtartott tanácskozáson azt mondta, hogy a tárca ismeretei szerint az ukrán menekültek mintegy 75-80 százaléka Csehországban tartózkodik, az országban lévő ukrán menekültek száma a belügy felmérése alapján 262 500 és 280 000 közé tehető. Ez a korábbi becsléseknél jóval magasabb szám. Az idegenrendészeten eddig 260 ezer ukrajnai menekült vetette magát nyilvántartásba.

„Mindezek a tények azt mutatják, hogy az ukrán menekültek számára Csehország célország” – jelentette ki a közszolgálati hírtelevízióban Vít Rakusan.