Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A két cseh atomerőmű – Dukovany és Temelín – közül a dél-morvaországi Dukovany a régebbi, 1987-ben helyezték üzembe. Négy szovjet gyártmányú reaktorának jelenlegi összteljesítménye 2040 megawatt. A két atomerőmű a cseh áramtermelés több mint 30 százalékát állítja elő.

Babis szerint az új blokk építőjét 2022 végéig választják ki. „A CEZ 2020 második felében tervezi kiírni a pályázatot” – mondta Daniel Benes, az atomerőműveket működtető CEZ vezérigazgatója újságíróknak. Az új energiablokk építési költségeit 140-160 milliárd korona (1820-2080 milliárd forint) közötti összegre becsülte a vezérigazgató. Pontosabb számokat csak a pályázat után lehet mondani – tette hozzá.

Korábbi értesülések szerint a blokk megépítése iránt hat társaság érdeklődik: az orosz Roszatom, a francia EDF, a dél-koreai KHNP, a kínai China General Nuclear Power, az amerikai Westinghouse és a francia-japán Areva-Mitsubishi Atmea.

A cseh kormány júliusban döntött az új energiablokkok építéséről, meggyőződésük szerint az ország gazdasága nem lehet meg atomenergia nélkül. Az ökológiai mozgalmak viszont ellenzik az új atomblokkok építését, a szomszédos Ausztria kormánya is az ellenzők közé tartozik.

Stepán Chalupa, a Megújuló Energiaforrások Kamarájának elnöke szerint a cseh kormány terve túl optimista. „A finn reaktor már tíz, a francia nyolc évet késik. Nem tudom, mi alapján gondolja a kormány, hogy Csehország, amely egyebek között eddig képtelen volt autópálya-hálózatának kiépítésére is, hét éven belül be tud fejezni egy ilyen bonyolult építkezést” – reagált Stepán Chalupa újságírók előtt a kormányfő bejelentésére.