„A 150 katona mandátuma három hónapra szólna, úgy ahogyan már segítenek a britek és az észtek is” – mondta Babis újságíróknak.

Hirdetés

A javaslatot – tette hozzá – a következő napokban fogja elfogadni a cseh kormány, majd a képviselőház és a szenátus elé kerül. A hatályos szabályok szerint cseh katonák külföldi kiküldéséhez mindig parlamenti jóváhagyás szükséges. „Katonáink segíteni fogják a lengyel katonák határvédelmi munkáját, de a migránsokkal közvetlenül összefüggő feladatokba nem fognak bekapcsolódni” – pontosított a cseh miniszterelnök.

Cseh katonák Lengyelországba küldését Milos Zeman államfő javasolta mintegy két hete. A lengyel kormány a cseh ajánlatot a múlt hét közepén fogadta el. A prágai védelmi minisztérium szerint most a felek között tárgyalások kezdődnek az ajánlat konkrét megvalósításáról.

Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter a múlt héten a PAP lengyel hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a cseh katonákat nagy valószínűséggel a határvédelmi berendezések és a hozzájuk vezető utak őrzésével, illetve karbantartásával bízhatnák meg.

Korábban írtuk

A lengyel-fehérorosz határon tavasszal alakult ki feszültség, amikor migránsok nagy csoportjai próbálkoztak meg illegálisan átjutni Fehéroroszországból Lengyelországba. A feszültség az ősszel tovább fokozódott.