Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A Dél-Morvaországban elindított új rendszer lényege, hogy az újonnan talált fertőzötteknél minél gyorsabban kinyomozzák, kivel találkozott az előző öt napban, hogy ezeket a személyeket szintén tesztelhessék. Ezt az érintett beleegyezése esetén mobiltelefonjának és bankkártyájának elektronikus nyomai alapján fogják megállapítani.

Hétfőtől ugyanakkor ismét szabad a mozgás azon a 21 észak-morvaországi településen, amelyet a járvány terjedésének lassítása érdekében együttesen helyeztek kéthetes karanténba. A hatóságok szerint már ellenőrzés alatt tartják a helyzetet.

Csehországban hétfő reggelre 2837-re emelkedett az új koronavírussal fertőzött személyek száma. Vasárnap 168 új fertőzöttet regisztráltak, ami az utóbbi hat nap legalacsonyabb növekménye. A napi növekedés üteme így tíz százalék alá csökkent – közölte honlapján a cseh egészségügyi minisztérium.

Hétfő reggelig újabb 6 ember hunyt el Csehországban a Covid-19 betegség következtében, a halálos áldozatok száma ezzel 17-re emelkedett. Az elhunytak döntő többsége nagyon idős személy volt, aki más krónikus betegségben is szenvedett. A gyógyultak száma változatlanul tizenegy. Laboratóriumi tesztet eddig 43 498 személyen végeztek, vasárnap reggel ez a szám még 40 700 volt.

Csehországban már három hete szükségállapot van érvényben és a lakosságnak számos korlátozással kell szembenéznie.

Szlovákiában újabb 22 személynél diagnosztizálták a Covid-19 fertőzés kórokozóját, és így hétfő délig 336-ra emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma – jelentette a TASR közszolgálati hírügynökség, az egészségügyi tárca adataira hivatkozva.

Az utóbbi napokban az újonnan regisztrált fertőzöttek száma átlagban húsz körül alakult Szlovákiában, vasárnap 22, szombaton 23 volt. Hétfő délig mintegy 7500 vírustesztet végeztek el, ezek közül 7197 bizonyult negatívnak. Az ország minden részén regisztráltak már fertőzötteket, többségük 30 év körüli, a legfiatalabb fertőzött 2 éves volt, a legidősebbek pedig 70 év körüliek.

Lengyelországban hétfő reggelig 1905-re nőtt a kimutatott fertőzések száma, az utóbbi 24 óra alatt 188 új esetet regisztráltak, ami 93-mal kevesebb, mint előző nap. Hét új halálesetet jegyeztek, így eddig összesen 26 beteg hunyt el, ketten felgyógyultak.

A lengyel egészségügyi miniszterhelyettes, Janusz Cieszynski hétfő reggel a közszolgálati hírtelevízióban elmondta: annak ellenére, hogy szombaton jelentős növekedést jegyeztek a kimutatott fertőzéseket illetően – ami egy nagyobb, zárt csoportú gócpont megállapításával volt összefüggésben – a fertőzések növekedési mértéke az utóbbi napokban „lassan bár, de mégis csökken”. A hosszabb távú tendenciára azonban csak a következő hetekben derül fény – jegyezte meg Cieszynski.