Fotó: MTI/EPA-EFE/Emilio Naranjo (szerk.)
Hirdetés

Sobieski Tamás Spanyolország-szakértő az M1 Ma este című műsorában elmondta, az, hogy az elmúlt négy évben négy voksolást kellett tartani Spanyolországban az egyértelműen a politikusok hibája, ezzel együtt érthető, hogy a spanyol állampolgárokban fokozódik a düh, hiszen élethelyzetük nem javul.

Az elemzők nagyon „csúnya” választási kampányra számítanak, hiszen jelenleg a politikai légkör rendkívül feszült az országban. Ezt fokozza majd az, hogy ki fogják hantolni a néhai Franco diktátort az Elesettek Völgyéből és egy madridi székesegyházba szállítják, ahol majd a végső nyughelye lesz, pont azon a napon, amikor be fogják jelenteni a madridi alsóház feloszlatását. Már tudni lehet, hogy a kampány legfőbb témája Katalónia lesz.

Az egyik fő ütközőpont a spanyol baloldali pártok között, hogy a Podemos (Együtt képesek vagyunk rá!) radikális párt – több radikális, kommunista párt és civil szervezetek gyűjtőpártja – úgy viselkedett a választásokat megnyerő szocialista párt egyeztető tárgyalásán, mintha ők nyerték volna meg az egész választást: követelték a pénzügyminiszteri tárcát, a pénzügyek feletti ellenőrzés feletti felhatalmazás miatt.

A felmérések szerint a közelgő választást megint a szocialisták nyerik jobb arányban, viszont egyedül nem fognak tudni kormányt alakítani. Valószínűleg egy patthelyzet alakul majd ki megint.

Az az érdekesség, hogy a választók amiatt is dühösek, mert a pártok nem tudnak megállapodni egymással.

Ezzel szemben a kétpártrendszer megszűnése előtt pont az volt a problémájuk a választópolgároknak, hogy a kisebb pártok nem tudnak érvényesülni a politikában, így a két nagypárt kormányzásába nem tudnak beleszólni.