Fotó: MTI/EPA/Bogdan Cristel
Hirdetés

Dăncilă – a PSD minden korábbi államfőjelöltjénél gyengébb teljesítményt nyújtva – alig feleannyi voksot kapott a második fordulóban, mint ellenfele.

Dăncilă eredetileg azt javasolta a párt végrehajtó bizottságának, hogy csak jövő év februárjában rendezzék meg a PSD tisztújító kongresszusát, miután azonban társai a párt megújítását sürgették, és a párt alelnökeinek többsége lemondott, Dăncilă is kénytelen volt lemondani.

A párt vezetését ideiglenesen Marcel Ciolacu házelnök veszi át a rövidesen megtartandó tisztújító kongresszusig. Munkáját Paul Stanescu volt miniszterelnök-helyettes főtitkárként segíti, az ideiglenes kollektív vezetésben annak az öt megyének a PSD-elnöke is részt vesz, amelyekben az elnökválasztás második fordulójában is a PSD jelöltje kapta a legtöbb szavazatot.

A PSD – a legnagyobb szervezeti hálóval, legtöbb párttaggal és polgármesterrel rendelkező romániai párt – korábban is előbb-utóbb lecserélte elnökét, amikor az elvesztette az elnökválasztást, de máskor megvárták a hivatalos eredmények közzétételét.

A sorozat másfél évtizede, Adrian Nastaséval kezdődött, miután 2004-ben elvesztette az elnökválasztást Traian Basescuval szemben. Először a párt ügyvezető elnöke lett és házelnöki tisztséget kapott, de később 2006-ban a pártot átvevő Mircea Geoana minden tisztségétől megfosztotta.

Geoana azonban ugyanúgy járt: a 2009-es elveszített elnökválasztást követő pártkongresszuson a megyei vezetők elfordultak tőle és Victor Pontát juttatták elnöki tisztségbe. Ponta aki 2014-ben az elnökválasztáson alulmaradt Klaus Iohannisszal szemben, megmaradt a bukaresti kormány élén és így még néhány hónapig a pártelnökséget is megőrizhette, de az ellene indult bűnvádi eljárás miatt 2015-ben már önként vonult vissza a PSD éléről.

A párt vezetését 2015-től három és fél évre a Pontát félreállító Liviu Dragnea vette át, de a 2016-os választási győzelem után priusza miatt nem követelhette magának a miniszterelnöki tisztséget, ezért kénytelen volt háttérből irányítható helyettesekre bízni a kormányzást. Ezek sorában a leghűségesebbnek az ismeretlenségből 2018 januárjában előlépett Viorica Dăncilă bizonyult, aki Románia miniszterelnökeként mindaddig Dragnea utasításai szerint járt el, amíg a pártelnököt idén májusban be nem börtönözték korrupcióért.

Dăncilă tehát alig öt hónapig vezette a PSD-t. Október elején a parlament megvonta a bizalmat kormányától, mivel azonban őt volt a PSD államfőjelöltje, párttársai csak a választások után fordultak ellene. Miután a keddi, éjszakába nyúló végrehajtó bizottsági ülésen lemondatták a pártelnöki tisztségről, Dăncilă visszatérhet a PSD nőszervezetének élére, amelynek kormányfői megbízatása előtt elnöke volt.