Dániának az utóbbi két évben egyértelmű és következetes üzenete volt a bevándorlók számára: Ne gyertek! A menekültkérelmet benyújtók számának alakulása pedig azt mutatja, az üzenet végre célba ért – olvasható a Quartz cikkében.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Dániában 2017-ben mindössze 3458 menekültkérelmet nyújtottak be, ez pedig 84 százalékos csökkenést jelent a 2015-öshöz képest (amikor a migránsválság miatt megugrott a menekültek száma Európában). 

A dán kormány a jelentős csökkenést a 2015 óta meghozott, összesen 67 bevándorlás-ellenes rendeletnek tulajdonítja.

Ezek közül a legnagyobb port az a törvény kavarta, amellyel kényszerítették a frissen érkezőket, hogy értékeiket adják át a dán államnak. A törvény értelmében az eljáró tiszteknek joguk van átkutatni a migránsok tulajdonát, és a náluk talált készpénzt, illetve a tízezer dán korona (körülbelul négyszázezer forint) feletti értékű tárgyakat elkobozni. Emberi jogi szervezetek az eljárást ahhoz hasonlították, mint amikor a nácik a holokauszt alatt elkobozták a zsidók tulajdonát.

Dánia azóta lett jóval kevésbé elnéző a menedékkérőkkel szemben, hogy 2015-ben a jobboldali koalíció nyerte meg a választást, amely aztán a kérlelhetetlen migrációellenes üzenettel kampányoló Dán Néppárt megerősödését hozta.

2015 után az ország jobbra tolódásában egyre nagyobb szerepet kapott a migrációs ügyekért felelős miniszter, Inger Støjberg. A most 44 éves miniszter egyik 2017-es Facebook-kiírása nagy visszhangot váltott ki; a hölgy ebben egy dán zászlóval és egy 50-es számmal díszített tortával ünnepelte az ötvenedik migránsellenes rendelet elfogadását.
 

I dag fik jeg vedtaget stramning nummer 50 på udlændingeområdet. Det skal fejres!Se listen over stramninger her:http://uim.dk/gennemforte-stramninger-pa-udlaendingeomradet

Gepostet von Inger Støjberg am Dienstag, 14. März 2017
 

2017 decemberében Dánia bejelentette, hogy a továbbiakban nem fogja automatikusan elfogadni az ENSZ áttelepítési programja értelmében kirótt kvótákat, ehelyett a kormány dönt majd arról, hány menekült léphet az országba, holott Dánia az egyik első ország volt, amely csatlakozott a programhoz – 1951-ben.

(demokrata.hu)