Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Az új jogszabály szerint a jövőben csak az a nemi aktus nem számít erőszaknak, amelybe mindkét fél beleegyezett. A Ritzau dán hírügynökség értesülései szerint a szóbeli beleegyezésen kívül a ráutaló magatartás (csók, érintés, nyögés) is beleegyezésnek számít majd.

Az eddigi szabályozásban nemi erőszaknak számítottak azok az esetek, amikor az áldozat határozott nemet mondott a közösülésre, de a másik fél ezt nem vette figyelembe.

Meg kell változtatnunk a nemi erőszak társadalmi felfogását, és ennek egyik mérföldköve a fogalom törvényi újradefiniálása – hangsúlyozta Nick Haekkerup dán igazságügyi miniszter.

A törvényjavaslat októberben kerülhet a parlament elé.

Korábban írtuk