Az Európai Tanács csütörtökön kezdődött kétnapos tanácskozása résztvevőinek küldött levelében Sassoli, aki elhúzódó betegsége miatt nem tud részt venni a csúcstalálkozón, azt írta: nem ez az első alkalom, és nem is az utolsó, amikor megkérdőjelezik az EU jogalapját, de még soha nem vonták kétségbe ilyen radikálisan.

Hirdetés

Sassoli felszólította az EU-tagországok vezetőit, hogy folytassanak „őszinte és nyílt vitát” arról, milyen irányt szeretnének adni az Európai Uniónak. Lengyelország és az EU közösen alkották meg az uniós szabályokat, úgyhogy „szó sem lehet arról, hogy az Európai Unió rákényszerítené azokat” – fogalmazott.

Emlékeztette a tagországi vezetőket, hogy előző nap felkérte a testület jogi szolgálatát, hogy készítsen elő jogi eljárást az Európai Bizottság ellen a jogállamisági feltételekről szóló rendelet alkalmazásának elmulasztása miatt.

„Együtt fogadtuk el a szabályozást, ami szoros kapcsolatot teremt az uniós költségvetés védelme és a jogállamiság tiszteletben tartása között. Ez a törvény hatályban van, és úgy gondoljuk, hogy az eljárást most el kell indítani költségvetésünk védelme és a jogállamiság tiszteletben tartásának biztosítása érdekében” – fogalmazott.

Korábban írtuk

„Az Európai Parlament nem akar kibújni az unió alapelveinek védelmét jelentő intézményi kötelezettsége alól” – zárta levelét az EP elnöke.

A lengyel alkotmánybíróság október elején hozott döntésében megállapította a nemzeti alkotmány elsőbbségét azokon a területeken, amelyeken az uniós jognak nincs kizárólagos hatásköre. A testület nem vonja kétségbe a közösségi jog elsőbbségét mindazon ügyekben, amelyekben az unió hatáskörrel rendelkezik, de rögzíti, hogy a nemzeti alkotmány áll a jogrendszer élén.