Fotó: MTI/AP/Evan Vucci (archív, illusztráció)
Hirdetés

Az elnök nem nevezte néven a mikroblog-bejegyzés címzettjeit, úgy fogalmazott: azoknak a „progresszív demokrata törvényhozó nőknek”, akik „hangosan és rosszindulatúan” bírálják a kormányt, vissza kellene menniük azokba az országokba, amelyeknek „a kormányai katasztrofálisak, a világon a legrosszabbak, legkorruptabbak és alkalmatlanok, ha egyáltalán van működő kormányuk”.

„Miért nem mennek vissza oda és segítnek a teljesen működésképtelen és bűnözéssel fertőzött vidékekre, ahonnan jöttek, és aztán majd visszatérve megmutatják nekünk, hogyan is kell ezt csinálni” – tette fel a kérdést Trump.

Az elnök a Twitter-üzenetben megjegyezte: Nancy Pelosi demokrata párti házelnök biztosan nagyon örvendene, ha gyorsan sikerülne elrendezni az utazást.

Bár Trump nem nevezte néven a képviselőket, az amerikai sajtóban beazonosították, hogy arról a négy demokrata párti képviselőnőről van szó : a New York-i Alexandria Ocasio-Cortezről, a minnesotai Ilhan Omarról, Illinos állam képviselőjéről, Rashida Tlaibról és a massachusettsi Ayanna Pressley-ről. Valamennyien az Egyesült Államokban születtek, kivéve Ilhan Omart, aki Szomáliából menekültként érkezett 1992-ben az Egyesült Államokba. Ocasio-Cortez felmenői egyébként Puerto Ricóból származnak, Rashida Tlaib palesztin gyökerű, Pressley pedig afro-amerikai.

Nancy Pelosi „idegengyűlölő megjegyzésnek” minősítette Trump bejegyzéseit, amelyeknek szerinte „az ország megosztása” a céljuk. A házelnök úgy vélekedett, hogy Trump Tegyük ismét naggyá Amerikát gondolat jegyében meghirdetett elképzelése „mindig arról szólt, hogy tegyük ismét Amerikát fehér bőrűvé”. Pelosi leszögezte: „a sokszínűségünkben rejlik erőnk és az egység a hatalmunk”. Ocasio-Cortez szintén Twitteren közölte, hogy az Egyesült Államok „az az ország, amelyre valamennyien felesküdtünk”.

Seth Mouton, massachusettsi demokrata párti képviselő „fehér nacionalizmusról” írt Twitter-bejegyzésében. Steve Cohen, szintén demokrata párti képviselő Tennessee államból pedig megjegyezte, hogy a négy képviselőnő „sokkal inkább amerikai, mint Trump feleségei közül kettő”. Donald Trump első neje, Ivana cseh, míg jelenlegi – harmadik – felesége Melania szlovén születésű.