Deutsch Tamás magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: az EP fideszes képviselőcsoportja úgy látja, hogy „az az erőszakos, törvénytelen és antidemokratikus fellépés, melynek jegyében az európai ideológiai fősodor a véleményét hatalmi erővel akarja rákényszeríteni a tagállamokra, szétveri az európai együttműködést, súlyosan aláássa az Európai Unió fontos egységét”.

Hirdetés

Kijelentette: egy „teljesen hazug utópia jelent meg” Ursula von der Leyen beszédében, melyben csupán Európáról, az európai polgárokról, a huszonhét európai uniós ország mindennapjait érintő gondokról és bajokról feledkezett meg.

A magyar politikus figyelmeztetett: a bizottsági elnök egyebek mellett sokmillió illegális bevándorlót hívott meg az Európai Unióba. Nem az európai határok megvédéséről, nem az illegális migránsáradat megállításáról beszélt, hanem meghívót tolmácsolt a bevándorlóknak – jelentette ki Deutsch Tamás.

Az EP-képviselő leszögezte: Von der Leyen „világosan és egyértelműen kiállt az Európán kívülről pénzelt, agresszív, szexuális gender-propaganda mellett”. Továbbá „teljesen illuzórikus zöld álmodozásról” beszélt, amely olyan javaslatokat tartalmaz, ami kapcsán a zöld átállás költségeit európaiak millióival akarják kifizettetni. Ez ellentétes Európa közös érdekeivel, ellentétes az európai gazdaság versenyképességének szempontjaival és a magyar nemzeti érdekekkel is. Magyarország azt mondja, hogy azok a nagy szennyező vállalatok fizessék meg a zöld átállás költségeit, amelyek a legnagyobb okozói a klímaváltozásnak – emlékeztetett Deutsch Tamás.

Deli Andor fideszes EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében azt hangoztatta: Európa erősödne a nyugat-balkáni bővítéssel. Minden eddigi bővítési hullám új energiákat és lendületet hozott Európa számára. A kelet-közép-európai bővítés nem csak Európa belső egységét teremtette meg, hanem globális pozícióját is megerősítette. Ugyanezt hozná a nyugat-balkáni bővítés is, élén Szerbiával, a térség kulcsországával – mondta.

A tagjelölt ország kitart az európai integrációs irányvonal mellett, annak ellenére, hogy jövőre immár tizedik évét tölti tagjelölti státuszban és sajnos még korántsem jár a csatlakozási folyamat végén – mondta a vajdasági politikus.

„Az idő sürget! Remélem, hogy a jövő évértékelő beszédeiben már határozottabb politikai meglátásokról fogunk hallani” – tette hozzá.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője közleményében azt írta, az Európai Bizottság elnökének évértékelő beszédéből és az arra adott egyetértő reakciókból világossá vált, hogy az Európai Unió még egységesebbé, még együttműködőbbé válik a közeljövőben.

„Az elhangzottak alapján egységes az álláspont abban, hogy a jogállamiság kérdése nem lehet pusztán egy papírra vetett követelés, meg kell tudni akadályozni, hogy egyes tagállami kormányok visszaéljenek a hatalmukkal. Fontos bejelentés, hogy 2022-től az éves jogállamisági jelentésekhez az Európai Bizottság konkrét elvárásokat, minden tagállami kormány számára meghatározott lépéseket fog megkövetelni” – fogalmazott Ujhelyi István.

„Egyértelműen új korszak kezdődik, az Európai Uniónak láthatóan megjött a bátorsága is ahhoz, hogy konkrét lépéseket tegyen, amikor a demokrácia leépítését látja egy tagállamban” – tette hozzá közleményében a szocialista politikus.

Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: az EP folytatja ideológiai hadviselését a közép-európai tagállamokkal, köztük Magyarországgal és Lengyelországgal szemben. A támadások elsősorban családjogi, kulturális, értékrendbeli kérdéseket érintenek. A héten elfogadott, szexuális kisebbségek jogait érintő EP-állásfoglalás durván belegázol tagállami alkotmányos jogkörökbe – mondta Hidvéghi Balázs.

„Magyarország élen jár abban, hogy támogatja a családalapítást és a gyermekvállalást. Nem szabad engednünk abban, hogy ezt a jogot bármire hivatkozva elvegyék” – fogalmazott. A bevándorlás kérdésével kapcsolatban kifejtette: különösen fontos megőrizni a józanságot és a felelősségérzetet, hiszen látható, hogy Afganisztánból újabb migrációs hullám várható. Ha az Unió vezetői kétértelmű kijelentéseket tesznek, ha nem egyértelműsítik azt, hogy nem lehet illegálisan Európába jönni, a határok nincsenek nyitva bárki előtt, az problémákat és kezelhetetlen válságot okozna ismét az Unió határain és belső területein egyaránt – figyelmeztetett.

Az EP szerdai, a jogállamiság lengyelországi helyzetével foglalkozó vitájával kapcsolatban a képviselő azt mondta, az EP minden lehetséges területen és témában támadja Lengyelországot, súlyosan és durván belegázolva az ország alkotmányos rendjébe, tagállami jogköreibe.

„A vita során ki fogok állni Lengyelország mellett, ugyanis az egész Európai Unió szempontjából fontos, hogy betartsuk a szabályokat” – fogalmazott. Az EP szélsőséges baloldali többségének is figyelembe kell vennie, hogy az EU-t szerződések szabályozzák. Ezeket tiszteletben kell tartani, csakis akkor tud működni az együttműködést – tette hozzá Hidvéghi Balázs.

Korábban írtuk