Didier Reynders sajtótájékoztatóján azt mondta, az Európai Bizottság szinte minden tagországtól „határozott támogatást kapott” álláspontja kialakításához, de mindenekelőtt „a határozott a reagálásra”. Csak egy-két ország nem értett egyet ezzel – tette hozzá.

Hirdetés

Hangsúlyozta ugyanakkor: a brüsszeli testület mindenekelőtt megpróbálja folytatni a párbeszédet a lengyel kormánnyal, de ha ez nem lenne elég, valamennyi rendelkezésre álló jogi eszközét felhasználja az uniós jog érvényesítésére.

Kijelentette: nem Brüsszel kényszerítette ki azokat az – uniós szerződésekben rögzített – alapvető elveket, amelyek az uniós jog elsőbbségét állapítják meg a nemzeti joggal szemben. Ugyanez a helyzet az Európai Unió Bíróságán született döntések kötelező erejű végrehajtásával a nemzeti bíróságok, illetve az alkotmánybíróságok esetében is. Ezek olyan elvek, amelyeket az egyes tagországok szabadon fogadtak el az Európai Unióhoz való csatlakozásukkor – jegyezte meg az uniós biztos.

A lengyel alkotmánybíróság október elején hozott döntésében megállapította a nemzeti alkotmány elsőbbségét azokon a területeken, melyeken az uniós jognak nincs kizárólagos hatásköre. A testület nem vonja kétségbe a közösségi jog elsőbbségét mindazon ügyekben, amelyekben az unió hatáskörrel rendelkezik, de rögzíti, hogy a nemzeti alkotmány áll a jogrendszer élén.

Korábban írtuk