Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Az ombudsmannak múlt hónapban megválasztott Renate Weber július 16-án keltezett levelét az Edupedu.ro oktatásügyi szakportál ismertette a hét végén. Az ombudsman álláspontja szerint az egyetemi alap-, mester- és doktori képzés felvételi szabályzata hátrányosan különbözteti meg a kisebbségieket azzal, hogy lehetővé teszi az egyetemeknek a felvételin a román nyelvi kompetenciájuk ellenőrzését. Az ombudsman álláspontja szerint ezeket a román nyelvi kompetenciákat az érettségi román szóbeli vizsgáján már ellenőrizték.

Az ombudsman közölte: hivatalból eljárva elemezte több egyetem felvételi szabályzatát, és azt találta, hogy egyes tanintézetek román nyelvvizsgán ellenőrzik azoknak a felvételizőknek a nyelvi kompetenciáit, akik valamely kisebbség nyelvén végezték a középiskolai tanulmányaikat.

Azt is hozzátette, hogy az érettségi vizsgán a kisebbségi oktatásban részt vevő diákok számára ugyanazok a követelmények a román nyelvvizsgán, mint a román nyelvű oktatásban résztvevő diákoknak, ezért semmi nem indokolja a nyelvi kompetenciák újbóli ellenőrzését.

A portál Leonard Azamfireit, a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetem (MOGYTTE) rektorát is megszólaltatta, aki közölte: az érettségi nem mindig tükrözi a valóságot, és sokszor olyan magyar nemzetiségű fiatalok jutnak be az egyetemre, akik nem rendelkeznek a megfelelő nyelvi kompetenciákkal.

Nagy Előd, a MOGYTTE rektorhelyettese az MTI-nek elismerte, hogy voltak ilyen elszigetelt esetek, de nem ez a jellemző. Hozzátette: az egyetem vezetése pár éve napirenden tartja, hogy ellenőrizzék a magyar tagozatra felvételizők román nyelvtudását, de ezt előíró döntést nem hozott az egyetem szenátusa.