Hirdetés

Romney az első vádpontban, a hatalommal történő visszaélésben a demokratákkal együtt voksolt és ezzel bűnösnek mondta ki Donald Trumpot.

Az elnök válasza egy órán belül a Twitteren volt. Trump egyperces videót tett közzé Romneyról. A gyorsan váltakozó képkockák felidézték Romney szavait, amikor 2012-ben, még a Republikánus Párt elnökjelöltjeként, hálás köszönetet mondott Donald Trumpnak a támogatásáért, majd később, 2016 novemberében – amikor arról volt szó, hogy külügyminiszter lesz a Trump-kormányban – úgy nyilatkozott, hogy „Trump kiváló ember, aki jobb jövő felé vezetheti” Amerikát. A videó narrátorszövege leszögezte: Romney megpróbált „magát republikánusnak kiadva beszivárogni a Trump-adminisztrációba”, de most egyértelművé vált, hogy a demokraták „titkos fegyvere”. A videó „ravasz, megbízhatatlan, rejtőzködő” politikusként írta le Utah szenátorát.

Mitt Romney már a szenátusi szavazás előtt kifejtette újságíróknak, hogy bár a második vádpontot – a kongresszus munkájának akadályozását – nem szavazza meg, de a hatalommal történő visszaélés vádját igen. Egyedüli republikánus volt, aki a demokratákkal voksolt, és az amerikai történelemben az egyetlen szenátor, aki valaha is arra szavazott, hogy a saját pártjából származó elnököt elmozdítsák.

Fotó: ShutterStock.com/Aleksandr Dyskin (archív)

Trump legidősebb fia, ifjabb Don Trump szerdán este a Fox televíziónak adott interjújában „gyáva alaknak” nevezte Romneyt, aki szerinte üzletemberként felvásárolt cégeket, majd emberek garmadáját dobta ki az állásából és külföldre szervezett ki munkahelyeket, politikusként pedig mindig is változtatgatta a véleményét.

„Ez az ember akar erkölcsi leckéket adni másoknak?” – fogalmazta kérdésbe ágyazva véleményét az ifjabb Trump, majd arra szólította fel a Republikánus Pártot, hogy zárja ki soraiból Romneyt.

A Republikánus Országos Bizottság (RNC, a párt vezető szerve) elnöke, Ronna McDaniel – aki egyébként Romney unokahúga – közleményben üdvözölte a szenátus döntését Trump felmentéséről. McDaniel leszögezte: Trump elnök példátlan akadályoztatása közepette is betartotta ígéreteit és beindította Amerika nagy visszatérését.