Trump először emlékeztetett arra, hogy a Fehér Házban töltött első, 2017–2021 közötti hivatali ideje alatt a NATO-tagországok engedtek a nyomásának, és elkezdték növelni a katonai kiadásokat. Majd azt mondta:

Hirdetés

„Milliárdok, milliárdok és milliárdok érkeztek, és a NATO sokkal erősebb lett. Most a NATO elköltötte ennek a pénznek a nagy részét, és megvívta ezt a szörnyű háborút. Kár, hogy ezt kellett tenniük.”

Arra a kérdésre, hogy van-e jövője az Egyesült Államoknak a NATO-ban, Trump úgy reagált:

„A NATO-nak tisztességesen kell bánnia velünk. Ha kifizetik a számláikat, és ha azt teszik, amit tenniük kell. Tettem egy bizonyos kijelentést, hogy nem fogok részt venni a NATO-ban, hacsak nem fizetik a számláikat.”

Trump az elmúlt hónapokban többször is megismételte, arra akarja ösztökélni a NATO-tagállamokat, hogy növeljék védelmi kiadásaikat a GDP 5 százalékára. A szövetség tagjai a 2023. júliusi vilniusi csúcstalálkozón úgy döntöttek, hogy a GDP 2 százaléka a NATO-államok védelmi kiadásainak minimális szintje, nem pedig a végső cél.

A további részletekről az oroszhírek.hu portálon olvashatnak.

Korábban írtuk