Az „A Sacred Oath” (Szent eskü) című könyvben Esper több érdekes történetet is felidéz Donald Trump hivatali idejéből. A védelmi tárca akkori vezetője egyebek között arról tett említést, hogy a republikánus párti elnök legalább két alkalommal felvetette, hogy rakétákkal kellene csapást mérni mexikói droglaborokra, hogy azok kiiktatásával véget vessenek az Egyesült Államokba irányuló kábítószer-csempészetnek.

Hirdetés

Esper azt is írta, hogy Trump 2020 nyarán a rasszizmus és rendőrségi erőszak elleni országos tüntetések alkalmával felvetette, hogy tízezer katonát küldjenek Washingtonba rendteremtésre.

Emlékirata szerint Esper többször is eljátszadozott azzal a gondolattal, hogy benyújtja lemondását. Donald Trump 2020 novemberében végül menesztette a posztjáról, röviddel az elveszített elnökválasztást követően.

Korábban írtuk