A Valdosta városban tartott gyűlésen az elnök arra buzdította híveit, hogy szavazzanak a republikánus jelöltekre a két szenátusi bársonyszékért kiírt második fordulós választáson, amelyen a párt szövetségi felsőházi többségének megőrzése múlhat. Sajtóhírek szerint a Republikánus Pártban ugyanakkor vannak, akik attól tartanak, hogy Trump részvétele többet árthat, mint amennyit használ, amennyiben „személyes sérelmeire” fókuszál a beszédében.

Hirdetés

„Meg akarom tartani az elnöki tisztséget, de segítenem kell ennek a kettőnek” – mondta az elnök a republikánus jelöltekre utalva, akiket röviden támogatásáról biztosított. Majd visszatért az állítólagos választási csalások témájára, úgy vélekedvén, hogy meghamisították az eredményt Georgiában is, ahol egyébként a megismételt szavazatszámlálás még meg is erősítette a demokratapárti Joe Biden győzelmét.

„Meg fogjuk nyerni ezt a választást. Meg fogják próbálni meggyőzni önöket arról, hogy vesztettünk. De nem vesztettünk” – hangoztatta.

A gyűlésen hírügynökségi jelentések szerint ezrek vettek részt, nagy többségük nem viselt védőmaszkot.

Korábban írtuk

Ez az első alkalom a novemberi elnökválasztás óta, hogy Trump kampányrendezvényen vesz részt.

Délutáni Twitter-üzenetében Donald Trump felszólította Georgia kormányzóját, Brian Kempet, hogy hívja össze rendkívüli ülésre a helyi törvényhozást a szerinte elcsalt választási eredmények ügyében. Bennfentes források szerint azonban a kormányzó ezt elutasította.

A november 3-i választáson a szövetségi törvényhozás alsóházában, a képviselőházban a demokraták ugyan megőrizték többségüket, de mivel vesztettek is képviselői helyeket, többségük kisebb arányú. A felsőházban, a száz tagú szenátusban 53 politikusukkal eddig a republikánus pártiaknak volt többségük, ám a mostani voksolásokon a demokraták egy helyet szereztek, két szenátusi székért pedig még második fordulót tartanak Georgiában. Amennyiben ezen a demokrata jelöltek győznek, akkor a szenátusban is övék a többség.

Az Egyesült Államokban minden törvénynek és az elnök által jelölt személy kinevezésének a jóváhagyásához szükséges a szenátus jóváhagyása.

Georgiában elemzők szerint szorosnak ígérkezik a verseny. A 33 éves John Ossof demokrata párti szenátorjelölt és David Perdue republikánus szenátor, illetve Raphael Warnock tiszteletes, a demokraták jelöltje és Kelly Loeffler hivatalban lévő republikánus szenátor között dől el a verseny. Amennyiben mindkét bársonyszéket a demokraták nyernék el, akkor a felsőházban 50-50 arányú lesz a két párt szenátorainak aránya, és ebben az esetben a leendő szenátusi szavazások alkalmával Kamala Harris demokrata párti alelnök szavazata dönt majd.