Donald Trump: Iránnak nem lehet atomfegyvere
Donald Trump kedden kijelentette, hogy teljesen véget akar vetni az Irán nukleáris programjával kapcsolatos problémának, és azt akarja, hogy Irán teljesen mondjon le az atomfegyverekről.„Teljesen fel kell adnia. Iránnak nem lehet atomfegyvere, ez nagyon egyszerű” – szögezte le Trump a G7-országok kanadai csúcsértekezletéről hazatérőben az elnöki különgép fedélzetén újságírók előtt.
Az amerikai elnök megemlítette, hogy valószínűleg közel-keleti megbízottját, Steve Witkoffot vagy J. D. Vance alelnököt jelöli ki az Iránnal való tárgyalásokra. Hozzáfűzte: ez „attól függ, mi történik, amikor visszatérek”.
A kérdésre, hogy Izrael mérsékli-e az Irán elleni támadásait, Trump azt felelte, hogy ez „a következő két napban derül ki”.
„Meg fogják tudni. Eddig senki sem lassított” – fűzte hozzá.
Trump azt is elmondta, hogy egyelőre nem látta jelét annak, hogy Észak-Korea vagy Oroszország segíteni próbálna Iránnak.
Az elnök arról is beszélt, hogy minden tőlük telhetőt elkövetnek, hogy segítsenek azoknak az amerikaiaknak, akik megpróbálják elhagyni a térséget az izraeli-iráni háború közepette.
Washington tájékoztatása szerint Trump továbbra is megállapodásra törekszik Iránnal. Ugyanakkor Trump azt is közölte, hogy nem dolgozik az Irán és Izrael közötti tűzszünet létrejöttén, és nem kereste meg béketeremtés szándékával Iránt.
„Ha beszélni akarnak, tudják, hogyan érjenek el. El kellett volna fogadniuk az asztalon lévő megállapodást. Sok életet mentett volna meg” – írta az elnök a Truth Social közösségi platformon.
Kína szerint a békéhez párbeszédre van szükség
Kína az izraeli-iráni konfliktus kapcsán sürgette a fegyveres cselekmények azonnali beszüntetését, hangsúlyozva, hogy a tartós béke kizárólag párbeszéddel érhető el – jelentette ki Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden, a pekingi tárca szokásos sajtótájékoztatóján.
A tartós béke nem érhető el erőszakkal – tette hozzá Kuo, hangsúlyozva, hogy a nemzetközi viták rendezésének egyetlen útja a párbeszéd és a közös biztonság elvének betartása.
Peking továbbra is egyeztet az érintett felekkel, a békés megoldást szorgalmazza, és a térség további destabilizációjának elkerülésére törekszik – közölte a szóvivő.
A kínai kormány a fegyveres harcok kirobbanását követően azonnal életbe léptette a konzuli védelmi vészmechanizmust. A külügyminisztérium szerint már több kínai állampolgárt sikerült biztonságban evakuálni Iránból és Izraelből a környező országokba.
A sajtótájékoztató végén a szóvivő hangsúlyozta: Kína felszólítja az érintett feleket – különösen azokat az országokat, amelyek különleges befolyással bírnak Izraelre –, hogy vállalják a felelősségüket, és haladéktalanul tegyenek lépéseket a feszültség enyhítésére, valamint a konfliktus további terjedésének megakadályozására.