Fotó: MTI/EPA/Notre Dame Egyetem Jogtudományi Kara/Julian Velasco
Hirdetés

Az elnök a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepség keretében jelentette be a jelölést, amely megfelel az amerikai sajtó várakozásainak. Donald Trump „nagyszerű pillanatnak” nevezte a jelölést, és emlékeztetett arra, hogy Amy Coney Barrett a harmadik alkotmánybíró, akit elnöksége idején jelölt. Kiemelte, hogy Coney Barrett a néhai Antonin Scalia alkotmánybíró tanítványa volt, és hű ahhoz a hitvallásához, hogy a bírónak az írott törvények alapján kell döntéseket hoznia.

Az elnök briliáns bírónak nevezte jelöltjét. „Ön fantasztikus (alkotmánybíró) lesz” – fordult a bírónőhöz. Trump hangsúlyozta: nem lehet akadálya, hogy a szenátus megszavazza a jelöltet. Mint fogalmazott: gyors szenátusi folyamatra és szavazásra számít.

A 48 éves Amy Coney Barrett rövid beszédben köszönte meg a bizalmat. „Szeretem az Egyesült Államokat és szeretem az Egyesült Államok alkotmányát” – fogalmazott.

A vendégek között volt Mike Pence alelnök, Mark Meadows, a Fehér Ház kabinetfőnöke, William Barr igazságügyi miniszter, illetve a néhai Scalia özvegye és a fia, Eugene Scalia, aki jelenleg munkaügyi miniszter a Trump-kormányzatban. Jelen voltak az alkotmánybíró-jelölt családtagjai, köztük hét gyermeke is.

Korábban írtuk

A jelölt tiszteletét fejezte ki a múlt héten elhunyt Ruth Bader Ginsburg alkotmánybíró iránt, akinek a helyére jelölték őt. Leszögezte: változatlanul azt vallja, hogy egy bírónak csakis az írott törvény szerint szabad döntéseket hoznia. „Egy bíró nem a politika alakítója, és távolságot kell tartania a politikától” – hangsúlyozta.

Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje még a Fehér Ház ünnepsége alatt nyilatkozatot adott ki, amelyben arra szólította fel a szenátust, hogy az elnökválasztás előtt ne szavazza meg Coney Barrett jelöltségét. Coney Barrett még be sem fejezte hatperces beszédét, amikor Chuck Schumer, a szenátus kisebbségben lévő demokrata párti frakciójának vezetője szintén nyilatkozatot adott ki. Ebben azt állította, hogy a bírónő megszavazásával az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény felszámolására szavaznának a politikusok.

Mitch McConnell, a szenátusban többségben lévő republikánusok frakcióvezetője a bejelentés után úgy nyilatkozott Coney Barett jelöléséről: Donald Trump „nem is dönthetett volna jobban”. Leszögezte: a szenátus az elkövetkező hetekben szavazni is fog az alkotmánybíró-jelöltről.

Amerikai lapértesülések szerint a bírójelölt meghallgatása október 12-én kezdődik a szenátusban.

Közben Washington belvárosában több ezren vettek részt azon a közös meneten, amelyet Donald Trump támogatására szervezett Franklin Graham, a néhai Billy Graham prédikátor fia. A Capitolium épületétől a Lincoln-emlékműig teljesen megtelt a belváros. Az egybegyűltek nemcsak Donald Trumpot biztosították támogatásukról, hanem közösen imádkoztak az egyébként mélyen hívő katolikus Amy Coney Barrettért is. A tömeghez csatlakozott Mike Pence alelnök, aki a Lincoln-emlékmű talapzatánál elmondott rövid beszédében Trump „üdvözletét és háláját” tolmácsolta az egybegyűlteknek, egyúttal kérte őket arra is, hogy imádkozzanak az alkotmánybíró-jelöltért.