Hirdetés

Az elnök ostorozta a Black Lives Matter (BLM, Fekete életek számítanak) nevű mozgalmat és az 1619-es Project nevű programot. Ez utóbbi szerint – amelyet a The New York Timesban megjelentetett esszésorozat vázolt fel 2019 augusztusában – az Egyesült Államok történelme nem az 1775-ös függetlenségi háborúval, az észak-amerikai gyarmatok Nagy-Britanniától történő elszakadásával kezdődött, hanem 1619-ben, az első rabszolgák Amerikába szállításakor.

„Azért vagyunk itt, hogy kinyilatkoztassuk: soha nem vetjük alá magunkat a zsarnokságnak. Visszaköveteljük történelmünket és országunkat minden fajtájú, bőrszínű, vallású és világnézetű állampolgára számára” – jelentette ki Trump. Hangsúlyozta, hogy Amerika alapító atyái olyan folyamatot is elindítottak, amely végül a rabszolgaság felszámolásához, a polgári jogok biztosításához, később pedig a fasizmus és a kommunizmus legyőzéséhez vezetett.

„Az emberi történelem legtisztességesebb, egyenlőséget biztosító és virágzó nemzetét hozták létre” – mondta.

Trump hazafias nevelést sürgetett: „fiataljainkat Amerika szeretetére kell tanítani” – szögezte le, és bejelentette, hogy országos bizottságot hoz létre a patrióta oktatás elősegítésére. Fontosnak mondta az amerikai történelem és személyiségeinek tiszteletét, és kifejtette, hogy börtönbüntetést érdemelnének azok, akik engedély nélkül elszállítják, vagy lebontják az amerikai történelem szereplőinek szobrait.

Korábban írtuk

Utalva az elmúlt hónapokban tapasztalt és gyakran erőszakba torkolló megmozdulásokra, amelyeket a fajgyűlölet és a rendőri erőszak ellen rendeztek, Donald Trump kijelentette: „a baloldali lázongások és felfordulás az iskoláinkban évtizedek óta folytatott indoktrináció közvetlen következménye”. Hangsúlyozta, hogy „az amerikai szülők nem fogadják el a politikai eszmének alárendelt oktatást az iskolákban és a nem tetsző vélemények elfojtását a munkahelyeken, vagy a hagyományos hit, kultúra és értékrend elnyomását a nyilvánosságban”.