Fotó: MTI/AP/Patrick Semansky, archív
Hirdetés

Szavai szerint ugyanakkor Trump pozícióit erősíti a novemberi elnökválasztáson, hogy demokrata párti kihívója, Joe Biden alkalmatlan.

A szakértő elmondta, az elmúlt három és fél évben Donald Trump rendkívül sikeres volt: az amerikai gazdaság jól szerepelt, s az ország egyértelműen a világ vezető hatalmaként tűnt fel például a katonai kiadások terén és a kutatás-fejlesztésben is.

Ugyanakkor a koronavírus-járvány alatt 30 százalékkal esett vissza az Egyesült Államok GDP-je, így néhány hónap alatt kiélezetté vált a novemberi elnökválasztás. „Tehát Trump tényleg nehéz helyzetbe került, de a pozícióit minőségileg javítja az, hogy az ellenfele abszolút alkalmatlan” – fogalmazott Nógrádi György.

Megjegyezte, Biden 77 éves, és már előre bejelentették, hogy ha győz, csak egy ciklusra vállalja az elnökséget.

Korábban írtuk

Nógrádi György kitért arra is: nagyon nagy valószínűséggel nem halasztják el a járvány miatt a választást, de annak kimenetele jelenleg kétesélyes.