Donald Trump összezavarta a világot

„America First!” A Fehér Házba négy év után visszatérő Donald Trump már a beiktatási beszédében egyértelművé tette, hogy mindenek fölé helyezi hazája érdekeit. Amerika új aranykoráról, az amerikai álom újjáélesztéséről beszélt. És hogy mindenki értse, kijelentette, hogy vezetésével Amerika hamarosan nagyobb, erősebb és még rendkívülibb lesz, mint valaha. Egész beszédével azt sugallta, hogy a világon mindenkinek tudomásul kell vennie az Egyesült Államok vezető szerepét, és a sajátjait alá kell rendelnie az amerikai érdekeknek, mert aki ezt nem teszi, büntetőintézkedésekkel, mindenekelőtt vámokkal számolhat.

Trump olyan új világrendet akar, amelyikben a világ az amerikai értékrendhez igazodik. Nem hagyott kétséget afelől, hogy az USA nem mond le hegemón szerepéről, nem hagyja magát megfélemlíteni, és kész erőt is alkalmazni, ha érdekeit veszélyben látja. Sőt akkor is, ha a befolyását ki akarja terjeszteni. Mindehhez vegyük még hozzá, hogy Trump Amerika naggyá tételéről nem csupán beszél, de láthatóan komolyan is gondolja.

Hogy mindezt hogyan akarja elérni? Nem kétséges, erővel. Az erő felmutatásával akarja érvényesíteni az érdekeit. Ezért aztán Trump saját magához képest is két páros lábbal rúgta be az ajtót, és nemcsak a globalista balliberális elitet, de Panamától Mexikón, Kanadán, Grönlandon és Európán át Kínáig és Oroszországig mindenkit megfenyegetett. Az elemzők egyik fele ezt az Amerika nagyságát, hegemón szerepét mindenáron megtartani igyekvő gátlástalan érdekérvényesítés egyértelmű jeleként értelmezi. Mások megértően azzal magyarázzák a sokkoló fellépést, hogy Trump csupán felhagy a kihívásokra adott megszokott sablonos válaszokkal. Kilépésre kényszeríti a világot komfortzónájából és arra hívja fel a figyelmet, hogy a régi szabályok és keretek között a mai problémákat már nem lehet megoldani. Közben természetesen kijelöli azokat az új határokat is, ameddig hajlandó elmenni. Ez az olvasat bizonyos értelemben egy önmagán túlmutató, világrenden belüli váltásként mutatja fel Trump lépéseit.

Ezzel a látványos belépővel az amerikai elnök tényleg jól megkeverte a lapokat. A politikusok elkezdtek alkalmazkodni az új helyzethez, egyes elemzők pedig már egyenesen trumpi világrendről beszélnek, pedig inkább csak arról van szó, hogy a maga módján, de ő is csak alkalmazkodik az új helyzethez. A többiek pedig hozzá igazodnak, ez az alkalmazkodás azonban egyáltalán nem jelent automatikus elfogadást, így bizonyos amerikai stílusváltás nélkül jó eséllyel inkább a konfrontáció, a feszültség és a zűrzavar erősödhet a világban. Amennyiben az „America First!” azt jelenti, hogy Trump inkább a belső ügyekre, az Egyesült Államok ily módon történő megerősítésére koncentrál, az segíthet a jobb időket is látott amerikaiaknak, a világban pedig az átalakuló erőviszonyok tudomásulvételével kiegyezés, konszolidáció, megnyugvás felé terelheti az eseményeket.

A visszatérő elnök feltehetően ezt akarja, hogy az Egyesült Államok így kivonulva a távoli konfliktusokból és csupán a saját közvetlen érdekszférájára koncentrálva időt nyerjen egy nyugodtabb külső környezet megteremtésével ahhoz, hogy a fókusz a növekvő amerikai versenyhátrány megfordítására és egy technikai ugrással a globális vezető szerep visszaszerzésére kerülhessen.

Ezt az utat feltételezik a Marco Rubio által a Megyn Kelly Show-ban elmondottak. Az amerikai külügyminiszter realistának tűnő helyzetértékelése szerint az előző kormányzatok az „egyoldalú pillanat” meghosszabbítását dédelgették, a világ egypólusú jellege azonban abnormális. Rubio más perspektívát kínál. Leszámol az egyoldalú pillanattal, és a multipolaritást kezdi támogatni. Mint fogalmazott, a hidegháború végén Amerika volt az egyetlen hatalom a világon, és így azt a felelősséget vállalta, hogy sok esetben a világ kormányává válik és megpróbál minden problémát megoldani. És szörnyű dolgok történtek a világban. Ez egy anomália, a hidegháború végének terméke volt, de végül vissza kellett volna jutni egy olyan pontra, ahol a világ többpólusú, több nagyhatalom van a bolygó különböző részein, és mind a saját érdekeit védi. Annak felismerése, hogy a másik fél a saját érdekeit követi, az amerikai diplomácia alapjaiban valahol elveszett. Hasonló szellemben nyilatkozott Rubio Ukrajna kapcsán is. Mint mondta, tisztességtelen volt elhitetni Ukrajnával, hogy képesek lehetnek legyőzni Oroszországot, és ez súlyos következményekkel járt. Elismerte, hogy az Egyesült Államok támogatása elengedhetetlen volt az ukrán kormány számára, de véleménye szerint el kell fogadni a valóságot, miszerint Ukrajna számára a háború befejezése és a béke megteremtése a cél, nem pedig a teljes orosz hadigépezet megsemmisítése. Persze, ehhez egy gyengülő hegemóntól nemcsak realitásérzék és kreativitás, de bizonyos elegancia is szükséges, amit eddig nem nagyon látunk.

Trump tehát sokakat összezavart, és egyelőre több a kérdés vele kapcsolatban, mint a válasz. Kissé elbizonytalanodhattak a trumpizmus globális támogatói is, hiszen sokaknak szimpatikus, hogy felvette a harcot a túlfűtött, a nyugati világot eluraló globalista, woke ideológiával, és első törvényeivel, minden fellépésével erőteljes lépéseket tett a normalitás helyreállítása felé. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy geopolitika elképzelései a legrosszabb imperialista stílust és időket idézik annak ellenére, hogy e külpolitika alapvetően esélyt ad a visszatérésre a reálpolitikához.

A Trump győzelmét a konzervativizmus reneszánszaként, a normalitás visszatéréseként értékelők a trumpizmusnak a másik, meglehetősen ellentmondásos és kiszámíthatatlan oldalát nem akarják látni és a régi-új elnök ilyetén kétarcúságát igyekeznek valahogy feloldani. Árulkodó, hogy Orbán Viktor is csak úgy tudta, pontosabban próbálta feloldani ezt az ellentmondást, hogy az amerikai szankciókat az európaiakkal ellentétben béketeremtőként állította be.

De össze vannak zavarodva az Amerikára hagyományosan a demokrácia védőbástyájaként tekintők és ezt a politikai posztmodern neobolsevik jegyeket is felmutató őrületével azonosítók is. Most abban reménykednek, hogy az ő „amerikai álmukat” leromboló Trump nem tud minden devianciát kisöpörni, és a demokraták, velük az élet minden szegmensét átideologizáló őrület remélt visszatéréséig a következő négy évre a progresszív gondolkodás fellegvárává Brüsszel válik.

Mi itt, Európa keleti végein mindenek előtt abban reménykedünk, hogy a régi-új amerikai elnök ígéretéhez híven ha nem is 24 óra alatt, de azért le tudja csavarni a szomszédunkban dúló háború lángját. Így most megpróbáljuk e kérdésen keresztül megvizsgálni Trump első lépéseit. Ezeket figyelve pedig arra juthatunk, hogy miközben egymást érik az elemzők és a politikusok saját narratíváikat erősítő békelatolgatásai, addig inkább az látszik, hogy Trump hangzatos, macsó stílusú kijelentéseivel e téren is berúgta az ajtót, ám hogy ezután mit tervez, az nem világos. Talán még ő sem tudja, mit akar. Trump ugyanis nem megállapodásokat szokott kötni, hanem alkukat. Ő üzletember, a maga bazári, kereskedői stílusával, ennek jegyében pedig a nagy terv mindig menet közben formálódik ki.

Az amerikai elnök megértéséhez ismerni kell a keleti bazárok árusait, akik olyan fogkeféket kínálnak, amelytől a fog is kinő, a paradicsomot pedig háromszor annyira tartják, amennyit ér. Aztán vagy bejön, vagy nem. Vagy a piacon, az autósztráda parkolóiban dinnyét árulókat, akik azonnal feleannyiért adják az árut, ha megdicséred, milyen szép a szemük. De említhetnénk az ingatlanosok vagy éppen a Wall Street világát is. Donald Trump ezt a stílust érti és alkalmazza a politikában is. A bevándorlók kapcsán például gond nélkül közli, hogy az Egyesült Államokban születettektől is megvonja az állampolgárságot, pedig tudja, hogy ezt a törvényt a bíróság úgyis elkaszálja. De sebaj, ezt majd kegyesen elengedi, cserébe még több migránst toloncol vissza Mexikóba. De mondhatnánk a Grönland blöfföt is. Trump olyat húzott, amiből jó esetben nem lesz semmi, ám cserébe gond nélkül bővítheti az ott lévő amerikai katonai bázisokat.

Ezt a stílust kell most megszokni a világpolitikában. Azt, hogy az egyébként alapjában szimpatikus eladó sokszor még azt sem tudja, végül fogkefét vagy lakást kíván-e elsózni, azt pedig még kevésbé, hogy mennyiért. Ez a pillanatnyi hangulattól, a körülményektől függ. Tudomásul kell venni, hogy Trump alkut kínál, nem pedig megállapodást készít elő. Úgy tűnik, a Kreml ezt tudomásul is vette. Mi mással magyarázhatnánk, hogy Vlagyimir Putyin folyamatosan hangsúlyozza, kész a tárgyalásra – vagyis kell neki az áru –, ám olyan árat kínál, amelyet a kereskedő meg sem hall? Az orosz elnök azt ecseteli, hogy Trumptól ellopták a négy évvel ezelőtti választásokat, és amennyiben ő lett volna az amerikai elnök, ez a háború ki sem tör, miközben tudja, hogy az első halálos fegyvereket még Trump első ciklusa idején szállították Ukrajnának.

Sebaj, ez is az alku része. Mint ahogy az is, hogy Trump bemondta, 24 óra alatt békét teremt. Tehát háromszoros árat mondott be a paradicsomra, aztán majd meglátja, megveszik-e. Nagyon jól tudja, hogy akkor is történelmet ír, ha ez egy év alatt sikerül. Trump abban bízik, hogy a levegőt is képes eladni, Putyin pedig abban, hogy a fogat növesztő fogkefét végül normális áron veszi meg. Nem töpreng azon, hogy mi lehet Trump igazi rendezési terve, mert sejti, hogy ilyen jó eséllyel nem is létezik. Valójában nem azt várja, hogy Trump mivel áll majd elő, hanem ő tesz majd olyan ajánlatot, amelyet amerikai kollégája jó eséllyel el is fogadhat.

Kis túlzással, azon a bizonyos virtuális asztalon tehát jelenleg valójában egy üres papír hever, amelyet majd az alku, a tárgyalások során írnak tele. A kereteket persze előtte most is meghatározzák majd, de ez nem okvetlenül jelenti, hogy a megbeszéléseken is ezeken belül maradnak. Más volt a helyzet Joe Biden elnöksége idején, és más lenne Kamala Harris győzelme esetén is. Ettől a Trumpban rejlő kiszámíthatatlanságtól retteg Ukrajna és Európa, és ezért mondta annak idején Vlagyimir Putyin is, hogy Kamala Harris győzelmének drukkol. Nem trollkodott, hiszen annak befutása esetén garantáltan gyengébb elnökkel kellett volna tárgyalni, miközben Trump túlnyerte magát, ráadásul az Amerika naggyá tételét célzó ambíciók is feszítik. A demokrata jelölttel biztosan kiszámíthatóbb lenne a helyzet és gyengébb Amerika. Viszont az is biztos, hogy Trumppal adott esetben könnyebb lehet majd átvágni a mára igencsak nagyra nőtt gordiuszi csomót. Őt ugyanis kevésbé fogja érdekelni, hogy mit gondol az alkuról Ukrajna vagy éppen Európa. Neki kizárólag Amerika érdeke a fontos.

Putyin dolgát azonban megnehezíti, hogy Trump személyében olyan fél ül majd az asztal másik oldalán, akinek a tárgyalási stílusa sokkal inkább az erőre alapozott amerikai, semmint az európai kultúrában gyökerezik. Nem véletlen tehát az orosz óvatosság és az sem, hogy kissé minden oldal belemerevedett a várakozásba. Ilyen esetben ugyanis sokszor még a tárgyalások elmaradása is jobb annál, mint hogy ott, a nagy improvizálásban esetleg valami rosszul süljön el. A zsarolástól sem visszariadó nyilatkozatok azonban láthatóan nem kergetik pánikba a Kremlt. Moszkvában ugyanis értik, hogy a bazárban a szavak és az elért eredmény alig vannak köszönőviszonyban. Azt a bizonyos paradicsomot ugyanis holnap fél áron is adhatják, ha kell a benzinre a pénz. Erre számíthat a Kreml is. Mintha azt is értené, hogy felesleges megsértődni Trump kijelentésein, ez ugyanis a játék része.

A Fehér Ház most nem igazán figyel a reakciókra. Ráadásul Trumptól azt is láthatta már, hogy nem tud sokáig egyetlen témára koncentrálni, így aztán érdemes kivárni addig, amíg el nem fárad a nagy rohanásban, és letisztultabb lesz a helyzet. Arról nem is beszélve, hogy a kitartás, a türelem, a higgadtság a bazárban általában tiszteletet szokott kivívni.