Hirdetés

Az esemény zártkörű volt, az elhangzott beszédből kiszivárgott részletek szerint a volt elnök azt mondta: „Ma este azért gyűltünk össze, hogy a Republikánus Párt jövőjéről beszéljünk, illetve arról, mit kell tennünk annak érdekében, hogy jelöltjeinket a győztes pályára állítsuk.”

Az amerikai médiában megjelent beszédrészletek szerint Trump úgy fogalmazott: „Magabiztosan állíthatom, hogy 2022-ben visszavesszük az alsóházat és visszaszerezzük a szenátust, 2024-ben pedig egy republikánus jelölt megnyeri a Fehér Házért folyó verszenyt.” A volt elnök arról is beszélt, hogy növelni akarja a Republikánus párt létszámát.

Jason Miller, Trump tanácsadója és szóvivője szombaton megerősítette a Newsmax című amerikai internetes oldalnak, hogy a volt elnök a félidős választásokon a szenátus és a ház visszaszerzésére helyezi a hangsúlyt. Azzal kapcsolatban, hogy Trump elindul-e a 2024-es elnökválasztási küzdelemben, Miller azt mondta: „Nyilván elfogult vagyok, remélem, Trump elnök úgy dönt, hogy újraindul!”

Miller megjegyezte, hogy más elnököknek, például George W. Bushnak, Barack Obamának vagy Bill Clintonnak, amikor távoztak hivatalukból – ellentétben Donald Trumppal – nem volt túlságosan nagy politikai mozgásterük. A volt elnök „erősebb, mint valaha” – fogalmazott Miller hozzátéve, hogy 2024-ben Trump lesz „messze a legnagyobb favorit a republikánusok között”.

Korábban írtuk

Donald Trump egy hónappal ezelőtt a Konzervatív Politikai Akciócsoport (CPAC) nevű szervezet éves konferenciáján, a floridai Orlandoban azt mondta: „Ma itt állok önök előtt, hogy kijelentsem: az a hihetetlen utazás, amelyet négy évvel ezelőtt együtt kezdtünk, még korántsem ért véget. A büszke, szorgalmas amerikai hazafiak mozgalma csak most kezdődik, és a végén mi győzünk!” A volt elnök akkor nem zárta ki, hogy 2024-ben elindul az elnöki pozícióért folyó versenyben. „Ki tudja, akár úgy is dönthetek, hogy harmadszor is megverem őket” – mondta Trump.

Joe Biden amerikai elnök március közepén tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: „tervei szerint” 2024-ben elindul a választáson az elnöki pozícióért, azonban azt is mondta: „Nagy tisztelője vagyok a sorsnak. Soha nem tudtam 3,5 évre előre tervezni.” Az elnök hozzátette: újra Kamala Harrist választaná alelnöknek, aki „nagyszerű munkát végez és remek partner”.

A kiszivárgott hírek szerint szombaton Donald Trump élesen kritizálta – a választások során elkövetett hibái miatt – Mitch McConnellt, az amerikai szenátusban kisebbségben lévő republikánusok vezetőjét, illetve arról is beszélt, hogy csalódott Mike Pence volt alelnökben.