Fotó: MTI/EPA/ABACA/Yuri Gripas
Hirdetés

A mikroblogban az elnök úgy fogalmazott: „a Trump-kampány lelkesedése sokak szerint nagyobb, mint bármely kampányé nagyszerű országunk történetében. Nagyobb, mint 2016-ban volt”. Hozzáfűzte, hogy kihívója, Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje nem mondhat magáénak ekkora lelkesedést. „A csendes többség november 3-án beszélni fog” – írta Trump és leszögezte, hogy a szerinte hamis közvélemény-kutatások és hamis hírek „nem fogják megmenteni a radikális baloldalt”.

A héten és vasárnap is nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások szerint Joe Biden jelentős előnnyel vezet Donald Trump előtt a kulcsfontosságúnak számító úgynevezett „csatatér” államokban, vagyis azokban a tagállamokban, ahol nem hagyományosan republikánusokra vagy demokratákra szavaznak, hanem többnyire az aktuális helyzetnek megfelelően ingadozik a választói akarat. Ilyen értelmű felmérést közölt a héten a republikánusokhoz közelálló Fox televízió is.

Az AP amerikai hírügynökség és a marylandi NORC közvélemény-kutató központ vasárnap közölt felmérése szerint tíz amerikai közül nyolc úgy véli, hogy az ország rossz irányba tart. Viszonylag alacsony az elnök járványkezelési gyakorlatának támogatottsága is: a megkérdezettek 32 százaléka gondolja azt, hogy Trump sikeres e téren. Hasonlóképpen csökkent az elnök gazdaságpolitikájának elismertsége is: januárban még a megkérdezettek 67 százaléka nyilatkozott elégedetten, mostanra ez az arány 38 százalékra apadt.

Az AP vasárnap idézte Kate Bedingfieldet, a Biden-kampány helyettes kampánymenedzserét, aki úgy vélekedett: „az emberek belefáradtak ebbe a megosztott és nem működő kormányba, amely képtelen elvégezni a dolgát”.

Korábban írtuk

Vasárnaptól számítva pontosan száz nap van még az elnökválasztásig és Donald Trumpnak ennyi ideje van, hogy megfordítsa a helyzetet – írta vasárnap a The Hill című lap, amely kifejezetten a washingtoni politikával foglalkozik. Elemzése szerint Donald Trump és a Republikánus Párt katasztrofális helyzettel néz szembe a november 3-i választásokon, ha nem változtat gyorsan a jelenlegi helyzeten. Veszélybe kerülhet a republikánusok szenátusi többsége is.

„Jelenleg a helyzet rendkívül problematikus a republikánusok számára és van rá esély, hogy a demokraták uralják majd a Fehér Házat, a képviselőházat és a szenátust is” – idézte a Republikánus Országos Bizottság (RNC, a párt vezető szerve) egykori elnökét, Michael Steele-t a The Hill.

A The Hill megállapította: a demokraták érzik, hogy a politikai pillanat nekik kedvez, ám aggódnak a politikai helyzet változékonysága miatt, kivált mert – mint a lap fogalmazott – „még mindig kísérti őket Hillary Clintonnak, a demokraták 2016-os elnökjelöltjének sokkoló veresége”.