Fotó: ShutterStock.com/AFANASEV IVAN
Hirdetés

Nem sokkal korábban Mike Pompeo külügyminiszter első kormánytagként egy interjúban kijelentette: „meglehetősen egyértelmű”, hogy Oroszország áll a kiterjedt és minden korábbinál súlyosabb kibertámadás mögött. Bár hozzátette, hogy a kormány még nem ismer minden részletet, amelyek között titkos is lehet. Pénteken a belbiztonsági minisztériumhoz tartozó infrastrukturális és kiberbiztonsági ügynökség, a CISA adott ki erről komor hangvételű nyilatkozatot.

Az elnök most reagált először az ügyre, és nevetségesnek mutatta be, hogy a támadásért a Kreml volna hibáztatható.

„A hírhamisító média támadásai sokkal súlyosabbak ennél. Engem teljeskörűen tájékoztattak, és mindent az ellenőrzésünk alatt tartunk. A média fél felvetni azt az eshetőséget, hogy Kína volt az (mert lehetett), leginkább pénzügyi okokból!” – írta Trump a Twitteren. „Én is felhozhatnám azt a vádat, hogy hackertámadás érte a szavazógépeket az elnökválasztáson, mert valójában én győztem nagy különbséggel, és ez igazából nagyobb szégyen az Egyesült Államoknak” – tette hozzá, utalva arra, hogy vitatja ellenfelének, Joe Bidennek a győzelmét.

Az AP hírügynökség úgy értesült: fehér házi tisztségviselők közleményt készültek kiadni szombaton napközben arról, hogy a támadássorozatnak Oroszország a „fő elkövetője”, de az utolsó pillanatban megállították őket ebben. Az AP szerint nem lehet tudni, hogy Pompeo is megkapta-e az ilyen értelmű legutóbbi utasítást, mielőtt nyilatkozott, de tisztségviselők most azon dolgoznak, hogy miképp tudják megmagyarázni az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat.

Korábban írtuk

Trump elnöksége alatt soha nem volt hajlandó Oroszországot hibáztatni olyan ellenséges lépésekért, amelyekre pedig alapos bizonyítékok voltak, azt is elutasította, hogy Oroszország beavatkozott volna az ő javára a 2016-os amerikai elnökválasztásba. Ez utóbbira az ügyben folytatott amerikai vizsgálat nem talált bizonyítékot.