Fotó: shutterstock.com (archív)
Hirdetés

Egyelőre nem világos, hogy Tusk mikor veszi át a pártelnöki posztot. A bejelentést követően a pártvezetőség zárt ajtók mögött tanácskozott, amelyen Borys Budka, a PO eddigi elnöke lemondott tisztségéről, majd őt és Tuskot a párt alelnökeinek választották. Tusk ezen a poszton ellátja a pártelnöki feladatokat is – közölte Jan Grabiec, a párt szóvivője.

„Száz százalékban tértem vissza” – fogalmazott felszólalásában Tusk, miután Borys Budka beszédében felkérte őt, hogy vegye át a párt irányítását, és vállaljon szerepet a lengyel belpolitikában, „ne félállásban, hanem százszázalékosan” .

Tusk véleménye szerint a PO nélkül nem lehet legyőzni a jelenleg kormányzó Jog és Igazságosságot (PiS), a pártnak vissza kell szereznie az önbizalmát, a jövőbeni választási győzelembe vetett hitét, és ő ebbe akarja fektetni energiáját.

„Lengyelországra gondolok, ha elalszom, ha felkelek, Európa valahogyan tartja magát” – jelentette ki az EPP jelenlegi elnöke.

Ironikus hangvételű beszédében azzal vádolta a PiS-t, hogy félrekezelte a koronavírus-járványt, és ennek során politikusai szerinte közpénzt sikkasztottak el. Kijelentette, hogy a PiS az ország növekvő eladósításával megterheli a következő nemzedékeket, és rosszul kezeli a klímaváltozással összefüggő problémákat is.

Korábban írtuk

Szerinte rontja Lengyelország biztonsági helyzetét, hogy a PiS kormányzása alatt az ország „elmagányosodott” a nemzetközi politikában, elrontotta az Oroszországgal, Németországgal és a más szomszédaival ápolt kapcsolatait, és az Egyesült Államokkal a legrosszabb viszonyt alakította ki a kommunizmus ideje óta.

„Ma a gonosz uralkodik Lengyelországban, csatába indulunk, hogy megütközzünk ezzel a gonosszal” – fogalmazott a volt miniszterelnök.

Tusk 2003 és 2014 között volt a PO elnöke, 2007 és 2014 között miniszterelnök is volt. A kormányfői posztról azután távozott, hogy megválasztották az Európai Tanács (ET) elnökének. Hivatali időszakának lejártával, 2019-ben az Európai Néppárt elnöke lett.

A Polgári Platform a vezető lengyel ellenzéki párt, volt kormányzó erő, 126 képviselője van a 460 fős alsóházban és 41 szenátora a 100 fős felsőházban. Felmérések szerint visszaesett a támogatottsága, június folyamán átlagosan 18 százalékos volt a népszerűségi mutatója. Jelenleg megelőzi a Szymon Holownia volt elnökjelölt vezette új ellenzéki párt, a Polska 2050, amely 21,5 százalékon áll. Elemzők szerint Tusk visszatérése legalább átmenetileg növelheti a PO népszerűségét.

Szombat délelőtt döntenek a kormányzó Jog és Igazságosság párt vezetéséről is. A tisztújító kongresszuson várhatóan megerősítik elnöki posztján az eddigi elnököt, Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettest.