Fotó: MTI/AP/Patrick Semansky
Hirdetés

Az elnök a Fehér Házban kormánytagok, republikánus törvényhozók és meghívott vendégek előtt kijelentette: nem sajtókonferenciát tart, nem beszédet mond, hanem – mint fogalmazott – „ez egy ünneplés”. A jelenlévők felállva, ovációval fogadták őt.

Apró anekdotákkal fűszerezve, szinte egyenként köszönte meg a republikánus törvényhozóknak a támogatást, és Mitch McConnellt, a republikánusok 77 éves szenátusi frakcióvezetőjét például „nagyszerű fickónak” nevezte. Majd magasba emelte az egyik amerikai napilap csütörtöki számát, címoldalán a szerdai szenátusi tárgyalásról szóló tudósítással, felette óriási betűkkel a cím: „Felmentették”. Átadva az újságot, Trump a feleségéhez fordult: „Drágám, nem kellene ezt bekereteztetnünk?”.

Az elnök mintegy másfél órán keresztül beszélt, éles kirohanást intézve politikai ellenfelei ellen.

„Ezek romlott emberek” – mondta a demokrata párti politikusokról, név szerint is kiemelve Nancy Pelosi házelnököt és Adam Schiffet, a képviselőház hírszerzési bizottságának elnökét, aki az impeachment-eljárásában a vádat ügyészként képviselő demokrata politikusok vezetője volt.

„Adam Schiff gonosz, rémes ember. Nancy Pelosi szörnyűséges személy” – fogalmazott, és hozzátette, hogy Pelosi már régóta meg akarta indítani ellene az impeachment-eljárást.

Ismételten „boszorkányüldözésnek” nevezte a történteket, kifejtve, hogy ez a folyamat már akkor megkezdődött, amikor bejelentette, hogy indul a 2016-os elnökválasztáson.

„Azóta sem álltak le, soha, immár három éve tart ez. Ördögi, korrupt, mocskos munka, kiszivárogtatókkal és hazug emberekkel. Ennek soha nem lett volna szabad megtörténnie egyetlen amerikai elnökkel sem” – fogalmazott.

Felidézte a Robert Mueller vezette bizottság vizsgálatait, amelyek azt kutatták volt-e összejátszás kampánycsapatának munkatársai és oroszok között. „Hihetetlenül tisztességtelenül bántak velünk” – mondta, és „marhaságnak” minősítette a vizsgálatot, amely szerinte sok ember életét tette tönkre. Utalt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerinte ellene folytatott aknamunkájára is, megismételve azt a korábban is többször hangoztatott álláspontját, miszerint az FBI berkeiben vele ellenséges erők még a 2016-os választások előtt tervet dolgoztak ki arra, hogy megakadályozzák a választási győzelmét.

Trump a csütörtök reggeli nemzetközi imareggelin is hevesen bírálta a demokrata párti politikusokat, a Fehér Házban pedig – mintegy válaszként azokra a felvetésekre, hogy túlságosan is keményen fogalmazott – megerősítette, hogy minden szavát komolyan gondolta.