A szakértő emlékeztetett: június 23-án volt a negyedik évfordulója annak, hogy a britek népszavazáson döntöttek arról, el szeretnék hagyni az Európai Uniót. Szabó Barnabás azt mondta: ha nem születik megállapodás az Európai Unió és Nagy-Britannia új kapcsolatrendszeréről szóló tárgyalásokon, januártól a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályai szerint folytatódna a kereskedelem az EU és a britek között. Ennek következtében – tette hozzá – nagyon sok termék ára nőne.

Hirdetés

Értékelése szerint a megállapodás hiánya inkább az Egyesült Királyságnak lenne hátrányos. A britek exportjának körülbelül ötven százaléka ugyanis az Európai Unióba irányul, fordítva azonban jóval kisebb ez az arány.

Korábban írtuk