Több száz liter tehéntejet öntöttek ki az aszfaltra a görög termelők Thesszália régióban. Egy autópályán gyülekeztek, elzárva a forgalmat, és azt mondták, készek blokád alá venni az összes főutat, ha a kormány nem lép fel az egyre magasabb energiaárak ellen. A szakszervezet elnöke szerint a mostani árak mellett a gazdák kénytelenek lesznek lehúzni a rolót, állataikat pedig külföldön eladni – hangzott el az M1 híradójában.

Hirdetés

„A termelés költsége egyszerűen elviselhetetlenné vált, a kormány nem várhatja el, hogy egyedül mi viseljük ezt a terhet” – mondta a szakszervezeti vezető. Az energiaárak drámai emelkedése ugyanis nem csupán a családok fűtés- és villanyszámláin látszik meg, de az egész gazdaságra komoly terheket ró.

A mezőgazdaság és az ipar is megsínyli, így az élelmiszerek és a szükségleti cikkek ára is gyors emelkedésnek indult. Az évtizedek óta nem látott infláció következtében legkevesebb 20, de egyes termékek esetében akár 50 százalékos áremelkedés sújtja a vásárlókat Görögországban.

A hirado.hu arról is beszámol, több ezren vonultak utcára Londonban az energiaárak sürgős csökkentését követelve a kormánytól. Volt, aki azt írta táblájára: „a háborúkat csökkentsék, ne az életszínvonalat”, egy nő pedig azt: „nincs energiám.”

A földgáz- és villanyszámlák tavaly októberben rekordszintet értek el az Egyesült Királyságban: évi mintegy 1300 fontra, azaz nagyjából 540 ezer forintra emelkedtek, azonban az egyik energiaszolgáltató arra figyelmeztet, hogy áprilisban újabb 50 százalékkal nőhetnek az árak, ezzel megközelíthetik a 2000 fontot, vagyis a 850 ezer forintot.

A teljes cikket a közmédia hírportálján, IDE KATTINTVA olvashatják.

Korábban írtuk