A török csendőrség számos migránst „a partra szállított, majd erőszakkal is fenyegetőzve arra kényszerítette őket, hogy menjenek Görögországba” – jelentette ki a tárcavezető a görög közszolgálati televízióban.

Hirdetés

A miniszter hangoztatta: a török hatóságoknak inkább egy gyermek holttestét kellene keresniük, aki a határ török oldalán vesztette életét menedékkérők egy 38 fős csoportja szerint, amely napokig tartózkodott az Évrosz egy kis szigetén, tévesen azt feltételezve, hogy már Görögországban vannak. Ezek a migránsok – akik saját közlésük szerint Szíriából, illetve a palesztin területekről származnak – hétfőn egy gumicsónakkal végül elérték a görög partvonalat, ahol segítséget kértek.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint idén augusztus 7-ig 3225 migráns érkezett szárazföldi úton Törökország felől Görögországba.

Korábban írtuk