Fotó: ShutterStock (illusztráció)
Hirdetés

A napilap információi szerint a belga állampolgárságuktól frissen megfosztottak a Sharia4Belgium nevű terroristacsoporthoz tartoztak.

A hivatalosan korábban már feloszlott szalafista szervezet több tagja az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakozott, mások harcosokat toboroztak Belgiumban a Szíriában küzdő dzsihadisták számára.

A brüsszeli fellebbviteli bíróság idén januárban hat, majd június végén nyolc esetben döntött kettős állampolgársággal rendelkező, terrorizmus vádjával már korábban elítéltek esetében arról, hogy megfosztja őket belga állampolgárságuktól.

A belga bíróság a fiatalok radikalizálásáért és szélsőséges tanok terjesztéséért is felelős Sharia4Belgium tagjai közül ez idáig legalább 57 embert ítélt börtönbüntetésre. Közülük 48-at távollétükben, ők titkosszolgálati információk szerint nagy valószínűséggel még mindig Szíriában tartózkodnak, esetleg a kurdok fogságában vannak, már meghalhattak, vagy hamis személyazonosság mögé bújva ismeretlen helyen tartózkodnak.

Korábban írtuk

A dzsihadistáknak vagy ügyvédjeiknek nyolc naptári nap áll rendelkezésükre, hogy fellebbezzenek az ítélet ellen – közölte a napilap.