Egészségesen drága

Míg az 1988 előtti borokban nem mutattak ki élő organizmusokat elpusztító szermaradványokat, más néven peszticideket, a 2010 utániakban nagy mennyiségben találtak ilyeneket – ebben a megállapításban foglalható össze a témával foglalkozó, tudományos alapokon álló nemzetközi szakmai szervezet, a 28 európai ország 51 környezetvédő egyesületét tömörítő Pesticide Action Network (PAN) Europe nemrég kiadott jelentése, amely szerint ijesztően nő a környezetben az úgynevezett TFA-szennyezés.

A TFA a nem túlságosan bizalomgerjesztő nevű trifluor-ecetsav rövidítése, ezt szakzsargonnal örök vegyi anyagnak is nevezik, mivel rendkívül hosszú idő alatt bomlik le, mai tudásunk szerint akár évszázadok is kellhetnek hozzá.

A nemzetközi szakmai együttműködés keretében, többek között a Magyar Természetvédők Szövetsége részvételével Üzenet a palackból – a TFA-szennyeződés gyors növekedése az EU-ban című vállalkozás keretében lefolytatott átfogó vizsgálat során osztrák, horvát, francia, német, görög, olasz, luxemburgi, spanyol, valamint magyar borok, összesen 49 tétel TFA-tartalmát mérték meg, fehérekét és vörösekét, régiekét és néhány évesekét egyaránt, hogy lássák, miként változott az elmúlt évtizedekben a TFA mennyisége a környezetben. Figyelemre méltó, hogy az 1988 előtti tételekben egyáltalán nem találták nyomát a vegyszermaradványnak. A koncentráció 1988-tól 2010-ig mérsékelt emelkedést mutatott, 13-ról 21 mikrogrammra nőtt literenként, 2010-től 2015-ig meredeken emelkedett 40 mikrogrammra, vagyis megduplázódott, a 2021 és 2024 közötti évjáratokból vizsgált tételek esetében pedig 122 mikrogramm volt átlagosan. Az összes vizsgált tétel átlaga 110 mikrogramm volt, vagyis az 1988-as értékhez képest kis híján megtízszereződött a szermaradvány-mennyiség. Ráadásul bioművelésű szőlőből készült borokban is találtak igen magas, 200 mikrogramm fölötti értéket. A legmagasabb szintű TFA-koncentrációt, literenként 320 mikrogrammot egy 2024-es osztrák fehérborban mérték a szakemberek, a legalacsonyabbat, 21 mikrogrammot egy 2023-as horvát fehérborban. Az összesített átlagot meghaladó TFA-koncentrációt rögzítettek két francia vörös-, egy belga fehérborban, 18 osztrák borból tízben és sajnos a vizsgált két magyar bor egyikében, egy villányi kékfrankosban is, ez 120 mikrogrammot tartalmazott. A másik magyar tétel, egy tokaji sárgamuskotály esetében 66 mikrogrammot mutatott ki az akkreditált laboratóriumban végzett vizsgálat.

De mit jelent mindez, és hogy kerül a borba ez a TFA?

Nos, a vegyület élettani hatásairól még keveset tudunk, 2021-ig ezért jelentős optimizmussal ártalmatlannak tartották, ám azóta állatkísérletek bizonyították, hogy súlyosan károsíthatja a fejlődő magzatokat.

Ami az eredetét illeti, bizonyos vegyületek lebomlásával keletkezik, így kerül a környezetbe, leginkább úgynevezett fluorozott hűtőközegekből – ezek olyan gázok, amelyeket hűtőszekrények, fagyasztók működtetéséhez használnak. 1987 előtt másféle gázokat használtak, de azokat ózonkárosító hatásuk miatt betiltották, majd a helyettesítésükre bevetett újabbakat is, merthogy azok meg az éghajlatra voltak rossz hatással. Az ózon immár köszöni, remekül érzi magát, az éghajlat még ingadozik, ellenben a 2010 óta alkalmazott hidrofluor-olefinek gyorsan TFA-vá bomlanak, és bekerülnek a víz körforgásába – jelenlétük az élővizekben, a csapvizekben és a csapadékban is kimutatható, így fordulhatott elő, hogy bioborokban is találtak belőle a vizsgálat során. Emellett növényvédő szerekben is képződik, jelenleg az Európai Unióban engedélyezett szerek 15 százalékát ilyenek adják. A Német Környezetvédelmi Ügynökség jelentése szerint a talaj és a víz TFA-szennyezettségéért 76 százalékban a permetszerek felelősek.

Nagy valószínűséggel egyébként a világ más régióiban is hasonló eredményeket lehet mérni, sőt, talán még rosszabbakat, figyelembe véve az újvilági országok mezőgazdaságának sokkal korlátlanabb vegyszerhasználati szabályozásait (szabályozatlanságait), így fel kellene hagyni az ilyen szerek használatával. A Magyar Természetvédők Szövetsége ezért arra kéri a magyar kormányt, hogy az EU-tagállamok május közepén esedékes szavazásán, amely során egy TFA-ra bomló permetszer, a flutolanil sorsáról döntenek, támogassa ennek a peszticidnek a betiltását.

A helyzet nem vidám, kardunkba dőlni azonban nincs értelme, pláne nem érdemes lemondani a borról, hiszen ezzel az erővel nagyjából minden élelmiszerről le lehetne szokni, de még az ivóvízről is. Ez pedig, lássuk be, már rövid távon sem tűnik bölcs döntésnek.

A PAN Europe jelentése nem valaminek a vége, inkább a kezdete lehet, ha úgy tetszik, hasznos figyelmeztetés, aminek ismeretében jó döntéseket lehet hozni. Enni, inni márpedig kell, ennek tudatában kezdődhet az újratervezés, akár a TFA-vizsgálat kiterjesztése más élelmiszerekre is. Aligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy egy ilyen kiterjesztett vizsgálat más területeken is aggasztó adatokkal szolgálna – a kérdés az, hogy az információ birtokában megteendő logikus lépés után mi következik, egészen pontosan arra kell választ találni, hogy miként lehet enyhíteni a – lehetőség szerit minél nagyobb arányú – vegyszermentes termelésre való átállás miatt szükségképpen bekövetkező feszültségeket.