A szeptember 1-jén életbe lépett szabályozást alig három napja helyezte hatályon kívül egy austini szövetségi bíró, helyt adva az amerikai igazságügyi kormányzat beadványának. Ken Paxton texasi főügyész azonban a konzervatív beállítottságú New Orleans-i fellebbviteli bíróság elé vitte az austini döntést, ez a bíróság döntött úgy közép-európai idő szerint szombat hajnalban, hogy a törvény ismét hatályba lép.

Hirdetés

A jogszabály úgy rendelkezik, hogy a terhességet tilos megszakítani attól az időponttól, amikor a magzat szívverése már megállapítható. Ez – jellemzően a hatodik hét – a terhességnek olyan korai szakasza, amikor sok nő még nem is tud róla, hogy terhes. A törvény nem engedi a bűncselekmény – nemi erőszak vagy vérfertőzés – eredményeként létrejött terhességek megszüntetését sem. Lehetővé teszi viszont, sőt tízezer dollárral (nagyjából 3 millió forinttal) jutalmazza, ha bárki bejelentést tesz arról, hogy Texas államban a törvény előírásait figyelmen kívül hagyva végeztek magzatelhajtást, és a hatóság megállapítja, hogy a bejelentés valós.

Arról, hogy ez a szabályozás hatályban maradhat-e, feltehetően a Legfelsőbb Bíróság fogja kimondani a végső szót.

Az igazságügyi minisztérium érvelése szerint a texasi törvény megfosztja a nőket attól az alkotmányos joguktól, hogy saját maguk dönthessenek a saját testükről, ahogy azt az amerikai Legfelsőbb Bíróság 1973-ban a Roe kontra Wade ügyben kimondta.

Korábban írtuk

Az új szabályozás eredményeként a texasi abortuszklinikákon nyolcvan százalékkal visszaesett a páciensek száma, miközben a Texasszal szomszédos államokban megteltek a várólisták.