Bécs egyik leglátogatottabb látványosságához, a Práter vidámparkhoz vonult ki a rendőrség tegnap hajnalban, miután egy háromtagú társaság és négy afgán férfi ismeretlen okokból összeszólalkozott.

Hirdetés

A vita akkor mérgesedett el, amikor az egyik afgán férfi megpofozott egy nőt, majd egy 24 éves férfit késsel a gyomortájékán súlyosan megsebesített. Az afgánokból álló társaság azonnal elmenekült, a sérültet pedig a kórházban látták el.

Az orvosok közleménye szerint a sebesült férfi nincs életveszélyben. Az Exxpress című osztrák hírportál úgy értesült, a késes támadás elkövetőit keresik a hatóságok, ám eddig nem leltek a nyomukra.

A helyi rendőrségnek szombaton is intézkednie kellett hasonló ügyben, akkor két pár vitatkozott össze egy étteremben, ahonnan ki is küldték őket. A vendéglátóhelyről kiérve azonban egymásnak estek: először a 21 és 36 éves nők, majd a férfiak verekedtek össze. A Kronen Zeitung osztrák napilap arról számolt be, hogy a 22 éves férfi késsel támadt rá a 47 éves férfira, akit súlyos, de nem életveszélyes állapotban a bécsi mentők kórházba szállítottak.

Korábban írtuk

Az elkövetőt a rendőrök letartóztatták – számolt be az APA osztrák hírügynökség.

Egy harmadik késes támadás is történt a hétvégén: a mentők egy 26 éves fiatalembert vittek kórházba, aki a térdén és a vállán szenvedett szúrt sebeket. Miután a bécsi férfi alkohol és tudatmódosító szerek hatása alatt állt, a hatóságok egyelőre nem tudták kihallgatni. A rendőrség szóvivője, Daniel Fürst ugyanakkor közölte, az áldozat nincs életveszélyes állapotban.

Az Exxpress hírportál szerint a bűncselekmény az egyik metróállomás környékén történhetett.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.