Hirdetés

Az 53 éves tunéziai, Rahdi Mahmudi már évek óta illegálisan tartózkodik Olaszországban, maga is ennek a szállásnak a lakója volt. A gyilkosság után viszont maga jelentkezett a legközelebbi csendőrőrsön. Őrizetbe is vették, beismerte tettét, és az indokot is közölte. Eszerint azt hitte, az általa meggyilkolt Roberto Malgesini atya abban mesterkedik, hogy mindenáron visszaküldesse őt hazájába, Tunéziába, ahonnan 1993-ban érkezett Olaszországba.

Mahmudi ellen már kétszer is kitoloncolási parancsot adtak ki a hatóságok, az első alkalommal 2018-ban, akkor sikerült elbújnia, másodszor, 2020-ban pedig azért nem hajtották végre a kitoloncolást, mert a koronvírus-járvány miatt szünetelt a légiforgalom Olaszország és Tunézia között. A pap által megsegítettek között volt Mahmudi is, aki azt hitte, hogy a pap el akarja árulni a hatóságoknak hollétét, s így akarja őt most már végleg visszatoloncoltatni őt hazájába.

Korábban írtuk