Fotó: MTI/Veres Nándor
Hirdetés

A Marius Pascan ügyvezető elnök által aláírt közlemény úgy értékeli: az RMDSZ „Budapest utasítására” mozgósított mintegy ezer magyar állampolgárt, köztük olyanokat, akiket buszokkal hoztak Magyarországról, azzal a céllal, hogy megakadályozza a hőseik emléke előtt tisztelegni akaró románok bejutását a sírkertbe. A magyarellenes állásfoglalásairól elhíresült politikus szerint az RMDSZ elvesztette hitelét a magyar választók jelentős része előtt, és azért „mérgezi a románok és magyarok közti viszonyt”, hogy áldozati szerepben tetszelegve igazolhassa létjogosultságát.

A PMP ügyvezető elnöke szerint az RMDSZ támogatására szoruló bukaresti kormány képtelennek bizonyult kezelni a súlyos helyzetet, ezért szükség van Klaus Iohannis államfő közbelépésére, akinek alkotmányos feladata, hogy közvetítsen az államhatalmi ágak között. Az ellenzéki párt nemzetbiztonsági problémaként értékeli „Magyarország beavatkozását ebbe a súlyos konfliktusba”, konkrétabban azt, hogy Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese az incidens előtti napon felkereste az úzvölgyi katonatemetőt.

A csütörtöki feszült helyzetről valós időben beszámoló kormánypárti román hírtelevíziók is azt hangsúlyozták, hogy magyar tüntetők próbálták megakadályozni, hogy a román megemlékezők hőseik emlékhelye előtt tiszteleghessenek a hősök napján. A történteket szintén nyomon követő ellenzéki portálok azt is hozzátették, hogy a sírkertet megrongáló, a kaput kitépő, a magyarokat gyalázó, erőszakosan viselkedő fiatalok az Új Jobboldal nevű, szélsőséges szervezet tagjai voltak.

A napjainkra már elnéptelenedett hegyvidéki Úzvölgyében az első világháború után létesítettek katonai temetőt az 1916-ban ott elhunyt honvédeknek. Bár arra semmilyen bizonyíték nem volt, hogy román katonák is nyugszanak itt, a legközelebbi román többségű település, a moldvai Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata idén önkényesen – a szakhatóságok engedélye és a haditemetőt Úzvölgye községközpontjaként gondozó Csíkszentmárton község engedélye nélkül – betonkeresztekből álló román parcellát alakított ki az állítólagosan ott fekvő román katonák emlékére.

Dormánfalva önkormányzata június 6-ára, a hősök napjára egyházi ceremóniát és koszorúzási ünnepséget hirdetett az úzvölgyi katonatemetőbe, amelyet a székelyföldi elöljárók a magyar temetőben törvénytelenül létrehozott román parcella felavatási kísérleteként értelmeztek. Az illegális temetőfoglalást csütörtökön csaknem ezer székelyföldi békés tüntető a sírkert elé vont élőlánccal próbálta megakadályozni, ám a román megemlékezők ezrei – a kerítést, a kaput és a magyar sírokat megrongálva – erőszakkal behatoltak a sírkertbe és ott ortodox szertartás keretében felszentelték a temetőben törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát.