Nem indít túlzottdeficit-eljárást Olaszország ellen az Európai Bizottság, amennyiben a római parlament az év vége előtt megszavazza a kormány által javasolt új költségvetési tervezetet – jelentette be szerdán a brüsszeli testület.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Guiseppe Conte olasz miniszterelnök a múlt héten arról számolt be, hogy kormánya kész a bruttó hazai termék (GDP) 2,04 százalékára csökkenteni a jövő évi hiánycélt az eredetileg kitűzött 2,4 százalékról. Nem részletezte, hogy pontosan miként szorítanák le a deficitet, csak annyit mondott, hogy a tervezettnél több állami tulajdont fognak privatizálni és a gazdasági bővülés is magasabb lesz a vártnál.

Korábban arról lehetett olvasni, hogy az Európai Bizottság szerdán fog javaslatot tenni a végső esetben pénzügyi szankciókkal is fenyegető eljárás megindítására, a jelek szerint azonban végül elfogadta a testület a római ajánlatot.

„Az elmúlt hetek intenzív tárgyalásai nyomán sikerült megoldásra jutnunk 2019-re vonatkozóan” – közölte Valdis Dombrovskis, a bizottság euróért felelős alelnöke.

„Ez a megoldás nem ideális, de lehetővé teszi a túlzottdeficit-eljárás elkerülését” – húzta alá, hozzátéve, hogy szorosan figyelemmel fogják követni a helyzetet.

Az Európai Bizottság októberben korábban példátlan módon hivatalosan is elutasította a jövő évi olasz büdzsé tervezetét, miután Róma a felszólítások ellenére sem volt hajlandó korrekcióra. Az euróövezet államai támogatásukról biztosították Brüsszelt, ami megnyitotta az utat a túlzottdeficit-eljárás megindítása előtt.

Ennek keretében ajánlásokat küldhetnének Olaszországnak, nem teljesítés esetén pedig pénzügyi szankciókat is elfogadhatnának. A büntetés összege elméletileg a GDP 0,2 százalékát, a 3,4 milliárd eurót is elérhetné.

Az alapvető probléma, hogy az új populista olasz kabinet az elődjénél lényegesen magasabb hiánycélokat tűzött ki a következő három évre, s ráadásul véget kívánna vetni a kiadások leszorítását célzó eddigi reformfolyamatoknak. 

Olaszország államadóssága 2300 milliárd euró, a GDP 131 százaléka, ami a második legmagasabb arány az EU-ban, több mint duplája a 60 százalékos uniós plafonnak.

Conte: az olasz kormány nem engedett választási ígéreteiből

A költségvetési tervezetről született megoldás „jó Olaszországnak és kielégítő Brüsszel számára is” – jelentette ki Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a római szenátusban szerdán arra reagálva, hogy az Európai Bizottság nem indít túlzottdeficit-eljárást Rómával szemben. Hangsúlyozta, hogy az olasz kormány a költségvetési tervezet „tartalmi részéből nem engedett”. 

Hozzátette: az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga alkotta római kormány nem távolodott el a két párt által a március 4-i parlamenti választásokon tett ígéretektől, vagyis továbbra is elsőrendű kormánycélnak számít az M5S tervezte alapjövedelem bevezetése, valamint a Liga ígérte nyugdíjreform.

A miniszterelnök kiemelte, hogy a római kormány hosszú és összetett egyeztetést folytatott Brüsszellel. Megjegyezte, hogy az egyeztetés „erősen politikai jellegű” volt. Giuseppe Conte megismételte korábbi kijelentéseit, miszerint Róma számára a legfontosabb a túlzottdeficit-eljárás elkerülése volt. 

Sajtóforrások szerint a hónapok óta zajló erőpróbát Róma és Brüsszel között a Giuseppe Conte és  Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke közti keddi telefonbeszélgetés zárta le.

Az Európai Bizottság szerdán jelentette be, hogy nem indít túlzottdeficit-eljárást Olaszország ellen, amennyiben a római parlament az év vége előtt megszavazza a kormány által javasolt új költségvetési tervezetet.  

Ennek központi eleme a hiánycél csökkentése a korábbi 2,4 százalékról 2,04 százalékra, ami olasz lapértesülések szerint több mint 10 milliárd eurós költségvetési korrekcióra kényszerítette Rómát. Elemzők kiemelték, hogy a két miniszterelnök-helyettes, Luigi di Maio és Matteo Salvini kezdetben „egy tizedesvesszőt” sem akartak változtatni a költségvetési tervezeten, végül azonban a pénzügyi szakértőknek és főleg a közvélemény-kutatásoknak engedtek, mivel a felmérések szerint az olaszok többsége el akarta kerülni a brüsszeli szankciókat.

Matteo Salvini most úgy nyilatkozott, hogy a sok változtatás után a jelenlegi költségvetési csomag még jobb is mint az eredeti volt. 

A költségvetési tervezet korábbi változatát az olasz parlament alsóháza bizalmi szavazással már elfogadta. A végleges csomagról a felsőház csütörtökön kezdheti el a voksolást. 

Paolo Gentiloni volt olasz balközép miniszterelnök közösségi oldalán azt írta, ez a legelső olasz költségvetés, amely Brüsszelben született. 

Maurizio Gasparri, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) szenátorának véleménye szerint az M5S-Liga kormány engedett Brüsszelnek. Párttársa, Renato Brunetta kijelentette: egyetlen megoldás Olaszországban az maradt, hogy a Liga buktassa meg a kormányt és a jobbközép élén vegye át Olaszország vezetését. 

Brüsszel a falnak szorította Olaszországot és diktálni akar neki – mondta Fabio Rampelli a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) politikusa.