Fotó: ShutterStock.com/Alexandros Michailidis
Hirdetés

Az EU Tanácsa soros elnöki tisztségét betöltő Németország kormányfője a csütörtökön kezdődő EU-csúcs tervezett témáiról szólva kiemelte, hogy a hétéves keretköltségvetés (MFF) és a koronavírus-járvány utáni helyreállítást szolgáló alappal (NGEU) kapcsolatban már a júliusi csúcson folytatott „nehéz tárgyalásokon” világos volt, hogy nemcsak az összegek meghatározása, hanem a felhasználásukat jogállami feltételekhez kötő mechanizmus is „probléma”.

Magyarország és Lengyelország jelezte, hogy a csomagot a jelenlegi formájában nem tudja elfogadni.

Ezért „keressük a megoldásokat, hogy miként lehet feloldani ezt a blokádot, természetesen a jogállamisági mechanizmus megtartása mellett” – fogalmazott Angela Merkel.

„Sajnos, egyelőre nem tudom megmondani, hogy ez sikerül-e” – tette hozzá.

Korábban írtuk

Az sem biztos, hogy az EU-csúcs kezdetéig megtörténik az áttörés az EU és a közösségből távozott Egyesült Királyság új kapcsolatrendszerét szabályozó megállapodás ügyében. Az Európai Bizottság elnöke és a brit kormányfő szerda este Brüsszelben együtt tekinti át a helyzetet.

A megegyezésre van még esély, de „nem hiszem, hogy holnapra már tudjuk, hogy sikerül-e” – mondta a német kancellár.

Kiemelte: az EU felkészült arra is, hogy a brit fél elfogadhatatlan feltételei miatt eredmény nélkül ér véget a tárgyalási folyamat. Jelezte: az EU-nak fontosabb a belső piac egysége és a méltányos verseny elvének érvényesítése, mint a megállapodás az Egyesült Királysággal.

A kancellár arról is szólt, hogy az EU új klímavédelmi célkitűzésének ügyében sem biztos a megállapodás a kétnaposra tervezett EU-csúcson. A soros elnökség támogatja a bizottság javaslatát, miszerint 2030-ra nem 40, hanem legkevesebb 55 százalékkal kell csökkenteni az éghajlatváltozást erősítő gázok kibocsátását 1990-hez képest, az viszont nagyban függ a pénzügyi kérdésekben elért eredményektől, hogy sikerül-e valamennyi tagország támogatását elnyerni az új célkitűzéshez – mondta Angela Merkel.