Fotó: MTI/Kovács Attila, szerk., archív
Hirdetés

A rendkívüli állapot hatálya július 25-én járt volna le. Abdel Fattáh esz-Szíszi államfő rendelete szerint a hadseregnek és a rendőrségnek a továbbiakban is minden szükséges intézkedést meg kell tennie a terrorizmus ellen, fel kell számolnia pénzügyi forrásait, meg kell erősítenie a biztonságot az országban, meg kell védenie a határt, a polgárok és a társadalom tulajdonát.

Az észak-afrikai arab országban 2017 áprilisa óta van érvényben a rendelkezés, amit a virágvasárnapon elkövetett két templomi merénylet miatt hoztak. A támadásokban 46-an haltak meg. Mindkét terrorcselekmény elkövetőjeként az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet jelentkezett.

Azóta az államfő többször kiterjesztette a rendelet hatályát.

Egyiptomban iszlamista felkelés folyik két helyszínen: a Sínai-félszigeten és a Líbiával határos vidéken. Ezek több száz halálos áldozatot követeltek az elmúlt években.