Fotó: MTI, archív
Hirdetés

Elhangzott olyan vélemény, hogy a jelenleg érvényes október 31-i kilépési határidő nem tartható, mások szerint ugyanakkor azon az időponton túl semmiképpen sem halasztható tovább a Brexit.

Ez utóbbi véleményének adott hangot az egyik keményvonalas Brexit-párti jelölt, Andrea Leadsom, az alsóház volt vezetője, kijelentve: az október végi kilépési időpont „keményen kőbe vésett, vörössel kijelölt határidő”, amelyet „minden körülmények között” tartani kell.

Leadsom – aki korábbi posztján a Konzervatív Párt frakcióvezetőjéhez hasonlatos tisztségű, az alsóházi ügymenet irányításáért felelős magas rangú kabinettag volt – hozzátette: részletes terve van az „ellenőrzés alatt tartott Brexitre” a kilépési feltételrendszer elfogadásának elmaradása esetére is.

A konzervatív politikus szerint a parlament – amelynek többsége korábban több szavazáson is egyértelművé tette, hogy nem járulna hozzá a rendezetlen, megállapodás nélküli Brexithez – nem tudná megakadályozni, hogy az Egyesült Királyság akár egyezmény nélkül is kilépjen az Európai Unióból.

Andrea Leadsom – aki néhány hete az általa enyhének tartott kormányzati Brexit-stratégia miatt mondott le az alsóház vezetőjének tisztségéről – korábban is többször kijelentette, hogy a brit kormánynak készen kell állnia a további tárgyalások befejezésére az EU-val, ha nem sikerül új egyezségre jutni az unióval.

Leadsom nincs egyedül ezzel a véleményével a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért versengő jelöltek mezőnyében.

A legesélyesebbnek tartott jelölt, Boris Johnson volt külügyminiszter – a keményvonalas tory Brexit-tábor frontembere – a minap kijelentette: ha ő lesz a Konzervatív Párt új vezetője és így az új miniszterelnök, az Egyesült Királyság a Brexit október 31-i határnapján mindenképpen kilép az Európai Unióból, akár sikerül elfogadtatni addig a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodást a brit parlamentben, akár nem. Hasonló nyilatkozatokat tett az elmúlt napokban a versenytársak közül Dominic Raab volt Brexit-ügyi miniszter és Esther McVey volt munkaügyi miniszter is.

Mark Harper, az egykori Chief Whip, vagyis az alsóházi konzervatív frakció szavazási fegyelméért felelős volt kabinettag ugyanakkor keddi kampányindítójában kijelentette: a jelenlegi körülmények között „nem lehetséges és nem is hiteles célkitűzés” a Brexit október 31-i határnapjának tartása, mivel nincs elfogadott Brexit-megállapodás, és idő sincs addig új egyezmény megtárgyalására.

Harper – alig burkoltan figyelmeztetve azokat a versenytársait, akik szerint október 31-én akár megállapodás nélkül is ki kell lépni az EU-ból – azt mondta: nem hitelesek azok a kijelentések sem, amelyek szerint a parlament nem tudja megakadályozni a rendezetlen Brexitet.

Theresa May miniszterelnök múlt pénteken távozott a Konzervatív Párt éléről, miután az alsóház háromszor is elutasította a Brexit feltételrendszerét rögzítő, az EU-val novemberben elért megállapodást.

Távozása a párt éléről miniszterelnöki tisztségének megszűnésével is jár, de utódja július végére várható megválasztásáig ügyvezető minőségben ellátja a kormányfői és a pártvezetői feladatokat.

A Konzervatív Párt vezetői tisztségéért tízen szálltak versenybe.

A vezetőválasztási folyamat első szakaszában a frakció sorozatos szavazásokkal két főre szűkíti a jelöltek létszámát.

Az első szavazási fordulót csütörtökön, a továbbiakat jövő kedden, szerdán és csütörtökön tartják.

A versenyben maradó utolsó két jelölt közül – ha egyikük sem lép vissza a másik javára – a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja választhatja meg postai szavazással Theresa May utódját, aki az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is lesz.