Fotó: Facebook/Novák Katalin
Hirdetés

Novák Katalin, aki egynapos látogatásra érkezett a brit fővárosba, hivatalos programja előtt magyar és brit újságíróknak tartott tájékoztatóján elmondta: a magyarországi családpolitika egyre nagyobb nemzetközi figyelmet kelt, mivel a demográfiai adatok azt jelzik, hogy ez a politika sikeres.

Az ország demográfiai összképe még mindig negatív, de a folyamatok jó irányba tartanak: 2011-ben, a legutóbbi mélyponton a magyarországi termékenységi ráta 1,23 volt, mára azonban elérte a 1,56-os szintet.

Novák Katalin hangsúlyozta, hogy ez a demográfiai mutató Magyarországon növekedett a legnagyobb mértékben az Európai Unión belül. A miniszter megjegyezte azt is, hogy például Nagy-Britanniában az ellenkező irányba tart, vagyis az utóbbi években csökken a termékenységi ráta.

Kiemelte azt is, hogy Magyarországon a házasságkötések száma az utóbbi tíz évben a kétszeresére emelkedett, és ez szintén a legnagyobb növekedési ütem az EU-n belül. Hozzátette: az unió országai közül Magyarországon a második legmagasabb a nők foglalkoztatási rátájának növekedési üteme, és a munkaerőpiac vonzó az édesanyák számára is.

Novák Katalin elmondta, hogy a már elfogadott jövő évi költségvetés a hazai össztermék (GDP) 6,2 százalékát fordítja családtámogatásokra, ami világviszonylatban is a legmagasabb arányok közé tartozik.

A családokért felelős miniszter felidézte, hogy a fejlett gazdaságok alkotta OECD-csoporton belül ez az arány átlagosan 2,55 százalék.

Novák Katalin kijelentette: mindig is EU-párti politikus volt, és most is hisz abban, hogy Magyarország érdeke azt diktálja, hogy az európai felépítmény része legyen. A miniszter megállapította ugyanakkor, hogy az Európai Bizottság egyre inkább olyan politikai szerepet vállal magára, amely nem volt eredeti feladatai között, és a bizottsági tagok is mind gyakrabban tesznek olyan politikai megnyilatkozásokat, amelyeknek nincs alapjuk.

Ebben a helyzetben bármelyik tagországgal bármi megtörténhet, és itt nemcsak Magyarországról vagy Lengyelországról van szó – hangsúlyozta.

Novák Katalin kijelentette azt is, hogy a magyar kormány a bevándorlásban nem szükségszerűséget, hanem potenciális fenyegetést lát. Magyarország nem szól bele abba, ha más országok pártolják a bevándorlást, de a magyar kormány nem támogatja – tette hozzá.

Korábban írtuk