Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) „aggodalmát” fejezte ki pénteken Koppenhága döntése miatt, bár a kiutasítások egyelőre függőben vannak, miután évek óta nincsen kapcsolat a dán kormány és a szíriai rendszer között.

Hirdetés

„Az UNHRC nem látja úgy, hogy a Szíria egyes részeiben megerősödött biztonság megfelelően meghatározó, stabil, illetve tartós lenne, hogy indokolná bármilyen menekültcsoport nemzetközi védelmének megszüntetését” – áll az ENSZ szervezet New Yorkban csütörtök este közzétett nyilatkozatában.

Az UNHCR „továbbra is a szíriai menekültek védelmére szólít fel, és kéri, hogy Szíria egyetlen részébe se küldjék őket vissza erővel, bárkinek a kezén is legyen az adott övezet”.

2020. június vége óta Dánia nagyszabású művelet keretében vizsgálta felül a Bassár el-Aszad elnök rendszerének ellenőrzése alatt álló szíriai fővárosból származó 461 menekült személyes aktáját, arra hivatkozva, hogy „a jelenlegi damaszkuszi helyzet nem indokolja új tartózkodási engedély kiadását, illetve a meglevők meghosszabbítását”.

Korábban írtuk

Dániát az első európai uniós tagállamnak tekintik, amely ilyen döntést hozott.

Múlt héten egy, az érettségi előtt néhány hónappal kiutasítás fenyegette szíriai kamaszlány televízióban elmondott „védőbeszéde” kavarta fel a kérdés kapcsán korábban meglévő viszonylagos közönyt az északi országban.

A 19 éves Aja Abu-Daher könnyekig meghatotta az országot, amikor könnyes szemmel kérdezte meg, hogy „mi rosszat tett”.

A nyborgi gimnázium kitűnő tanulója – akinek az iskolája mindent megtesz, hogy a család maradhasson -, nemrégiben tudta meg, hogy nem újítják meg a januárban lejárt tartózkodási engedélyét.

Hozzá hasonlóan 2020-ban 94 szíriait fosztottak meg a tartózkodási engedélyüktől a 273 egyénileg átvizsgált akta érintettjei közül a dán bevándorlási hivatal legfrissebb – januári – adatai szerint. Az érintettek egy részét zárt menekültközpontokban helyezték el.

A „zéró menedékkérő” elvet valló, korlátozó befogadó politikát folytató Dánia önkéntes visszatérésre bátorítja a szíriaiakat, és 2015 óta csak ideiglenes tartózkodási engedélyt ad ki a számukra.

A törvény szerint ezek az engedélyek időben nem korlátozottak, „ha a származási országban rendkívül súlyos a helyzet, önkényes erőszakcselekményeket és agressziót követnek el polgári személyek ellen”. Valójában azonban visszavonhatók, ha a helyzetet a befogadó ország másképp ítéli meg.