Egyre több német politikus jön rá, hogy hiba, amit az AfD-vel művelnek
Az utóbbi napokban egyre több CDU-s politikus vetette fel, hogy hiba a német politikában tűzfalnak nevezett politikai karantén fenntartása az ellenzéki Alternative für Deutschlanddal (AfD) szemben, hiszen a radikális párt ennek is köszönheti erősödését, írta az Index.A Kereszténydemokrata Unió egyik frakcióvezető-helyettese szerint az AfD-nek parlamenti bizottsági helyeket kéne adni, egy másik pedig amellett érvelt, hogy úgy foglalkozzanak vele, mint a többi ellenzéki párttal.
Egyre inkább úgy tűnik Németországban, hogy ha nem is teljesen fog eltűnni, de mindenesetre elkezdték lebontani a szélsőjobboldali Alternative für Deutschlanddal szembeni, a német politikában tűzfalnak nevezett politikai karantént.
A radikális párttal korábban egy mainstream párt sem volt hajlandó együttműködni, azonban az utóbbi időben a legnagyobb kormánypárt, a jobbközép-kereszténydemokrata CDU több politikusa is felvetette, hogy a jövőben enyhíteni kellene az AfD-vel szemben kialakított politikai karanténon, és az Alice Weidel, Tino Chrupalla kettőse által vezetett párthoz másképpen kellene viszonyulnia a többi német pártnak.
A cikk folytatása az Indexen olvasható.